Zöld az út a reptérfelvásárlás előtt: megjött az EU-s engedély, megveheti a Budapest Airportot a kormány
Megjött az engedély, ennek birtokában már megvásárolhatja a kormány a budapesti repülőteret.
Megjött az engedély, ennek birtokában már megvásárolhatja a kormány a budapesti repülőteret.
Az elmúlt időszakban átlagosan közel 15 százalékkal mérsékelte a vállalat közel 500, alapvető lakberendezési termék árát, december végétől pedig újabb 300 termék ára csökken majd.
A befektetési céllal lakást vásárlók számára Budapest még mindig egy kedvező célpontnak minősül.
Már korábban is szó volt arról, hogy a Budapest Airport üzemeltetésébe a Katart. A jelek szerint pedig újabb tárgyalások indultak velük.
Karácsony Gergely budapesti főpolgármester szerint a HÉV-vonalak járatritkítását tervezi az állam.
Nem viselte meg Budapest környékét a vasárnap, azaz december 11-én kezdődött Volán-sztrájk
December 10-től ismét közlekednek az étkezőkocsik a Budapest és Bécs közötti EuroCity-vonatokban.
A kormány módosította a Budapest–Kelebia határátkelő közti vasútvonal fejlesztésével kapcsolatos rendeletet, így lehetővé vált, hogy újabb területeket sajátítsanak ki.
Több, mint 24 órája folyamatosan, jelenleg is 66 db szóró és hókotró célgéppel, váltott műszakban takarítják Budapest közúthálózatát az FKF munkatársai.
Számos menetrendi módosítást, korrekciót vezet be országszerte a Volánbusz 2023. december 10-től, elsősorban a munkába és iskolába járás lehetőségeinek javítása miatt.
Lenny Kravitz jövőre a magyar fővárosban is fellép. A világhírű amerikai funk-rock előadó 2024. július 30-án ad koncertet a Papp László Budapest Sportarénában.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere reagált Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban tett kijelentéseire.
Megszólalt Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban.
Minden budapesti és vidéki üzletét zárva tartja idén december 24-én a Libri.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint hétfőn is több vasútvonalon nehezíti, lassítja a közlekedést a hétvégi intenzív ausztriai és németországi havazás.
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki nem csak nézelődne, hanem fogyasztana is valamit a Vörösmarty téri karácsonyi vásáron.
Összehasonlítottuk mennyit keresnek a vásárban dolgozók itthon, Ausztriában és Németországban.
Intenzív havazásra ébredt reggel a főváros, és azóta az ország több pontján is hull a hó. Az ebből adódó öröm viszont nem lehet tartós, Dél-Nyugat felől ugyanis ónos eső érkezik.
Tulajdonképpen óriási különbségek nincsenek igaz, a sültgesztenyét jobban megéri kint enni.
Budapestet fehér hó takaró borítja, mutatjuk hogyan néz ki a főváros a mai napon.