Ennyi volt, kihátrálnak a botrányos adó mögül: rengeteg magyar lélegezhet fel, nem kell majd befizetni
Körmenden fél év után kivezethetik a nagy ellenállást kiváltó telekadót, miután az intézkedés jóval kevesebb bevételt hozott a vártnál.
Körmenden fél év után kivezethetik a nagy ellenállást kiváltó telekadót, miután az intézkedés jóval kevesebb bevételt hozott a vártnál.
Berente önkormányzata egyszeri, 100 ezer forintos ünnepi támogatást fizetett ki – a jogosultsági feltételek viszont nem teljesen egyértelműek.
Több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.
Évtizedek óta áll elhagyatottan Balatonboglár egyik legértékesebb partszakaszán a Balaton Akadémia épülete. Lokációja kivételes, állapota viszont konkrétan életveszélyes.
Meglepő rendeletet vezet be Felsőzsolca: aki ide költözne, mostantól nemcsak pénzt kell fizessen, de még a büntetlen előéletét és az ingatlan méreteit is vizsgálják.
Nem semmi kezdeményezés: a pécsiek idén is ingyen juthatnak facsemetékhez a Városi Csemetekertben, ahol december 9-én, kedden 8 és 14 óra között osztják a növényeket!
A főváros felszólítja a kormányt, hogy tárgyaljon a főpolgármesterrel Budapest működtetése érdekében.
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
Évtizedek csendje után ismét napirendre került a balatonszárszói csónakkikötő újjáépítése — a helyiek és a horgászok abban bíznak, hogy újra rendezett, élhető partszakaszuk lehet.
Szigethalom önkormányzata bevezeti az ebrendészeti hozzájárulást, amely alól mentesülnek az ivartalanított kutyák tulajdonosai.
A tatai képviselők végre döntöttek: a város él az elővásárlási jogával, így önkormányzati kézbe kerülhet a történelmi jelentőségű várárok Tóváros felé eső szakasza.
A Homokhátság szikes tavainak revitalizációjára kerestek megoldást a szűrt termálvíz hasznosításával a magyar és szerb együttműködéssel megvalósult SPArrow projekt során.
Új fizetős parkolási övezet jön Budapesten: jövő februártól Albertfalván sem lehet ingyen megállni.
Kiderült, még decemberben megnyílik Kazincbarcika új vízi komplexuma, amelynek wellness-részlegében szaunák, gőzkabinok, merülőmedencék, pezsgő- és ülőmedencék várják a látogatókat.
A közszolgálati otthontámogatás széles körben elérhető lesz a közfeladatot ellátó szektor dolgozóinak, ám nem automatikusan folyósítják.
Az utóbbi hetekben a Fővárosban újra közbeszéd tárgya lett a belterületen felbukkanó vaddisznók jelensége.
Számos hazai településen biztosítanak egyszeri karácsonyi támogatást az önkormányzatok
Hamarosan megkezdődnek a Balaton újabb medertisztítási és nádprofilozási munkálatai Balatonfenyves térségében – jelentette be az önkormányzat.
Megnyílik Vas vármegye új horgászparadicsoma – különleges szabályokkal és gyerekbarát szemlélettel!
Három érvényes ajánlat is érkezett a Szombathely belvárosában, a Bejczy István utca 1–3. szám alatt található, Fő téri okmányiroda (jelenleg kormányablak) épületének megvásárlására.