Már járnak rajta a tehervonatok, de van egy nagy gond a Budapest–Belgrád vasúttal
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A személyszállítás még várat magára: a német TÜV auditja továbbra is tart, miközben a vonalon már elindult a teherforgalom.
A helyi rendőrség 2024 óta végzi azzal a céllal, hogy beazonosítsa a három évnél régebben megkezdett, engedély nélküli épületeket. Hamarosan drónok segíthetik a munkát.
Balatonfüreden elindult a szolgálati lakások építése: két háromszintes épületben 16 modern lakás készül, zöldhomlokzatos, fenntartható kialakítással.
Rendkívüli beruházások és példátlan tervek rajzolódnak ki a Fehér Ház körül.
A tartós szakemberhiány okozta nehézségekre reagálva önálló HR-munkacsoportot hozott létre az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Sokáig úgy tűnt, a szántódi gyermeküdülő is lassan elenyészik, hogy átadja a helyet egy újabb luxuslakópark-beruházásnak. Ehelyett azonban teljesen más történt.
A KSH friss adatai szerint 2025 első három negyedévében mindössze 7500 új lakást vettek használatba.
Új kilátó épül Ózdon, ami nemcsak a panoráma miatt lesz majd különleges. A tervek szerint ugyanis a bátrabbak egy csúszdán keresztül juthatnak le a húszméteres magasságból.
Szombaton halálos kimenetelű munkabaleset történt a szegedi BYD-gyár építkezésén, ahol egy férfi vesztette életét daruzási munkálatok során.
Kilátó épülhet a Balaton egyik legforgalmasabb partszakaszán, a balatonmáriafürdői hajóállomás közelében.
Aggodalom Szabadifürdőn: a helyiek a Galerius-tömb körüli munkálatok miatt tartanak a siófoki partszakasz átalakulásától.
A Balatonkeresztúr melletti csomópont most teljesen átalakulhat: a tervek szerint egy biztonságosabb körforgalom váltja az életveszélyes kereszteződést.
Már tavasszal átadhatják a Velencei-tónál, az M7-es autópálya felett épülő új gyalogos- és kerékpáros hidat.
Végre mozdul a Veszprém–Ajka vonal: a lezárt 150 méteres vasúti szakasz felújítása hamarosan elkezdődik, és az utasok több mint egy évnyi csúszás után végre újra vonatra szállhatnak!
Több tízmilliárd forintos állami támogatással indulhat el hamarosan Székesfehérvár egyik legnagyobb fejlesztése: az Óbudai Egyetem és a város közös Tudományos és Innovációs Parkja.
Kompromisszumkeresés zajlik a volt MSZP-székház helyére tervezett újbudai lakópark ügyében.
2025 novemberében az építőipari termelés volumene jelentősen visszaesett.
Hogyan érdemes nekivágni, hogy ne hibázzunk? Erről mesélt Szabó Miklós, aki saját kezűleg újított fel egy öreg vályogházat a nógrádi, eldugott kis faluban, Vanyarcon.
A Milan és az Inter új stadionjukkal jelentősen növelnék meccsnapi bevételeiket, és erre jó esélyük is lenne, amikor majd megépül az új aréna
Az egy évvel korábbinál 9,7%-kal nagyobb, az előző hónaphoz képest 1,9%-kal kisebb volt az építőipari termelés volumene.