7 °C Budapest

Gyász! H1N1-ben halt meg a 39 éves Szerencsejáték-igazgató

2011. január 15. 11:02 2 perc

Mint arról a Pénzcentrum.hu a múlt héten mély megdöbbenéssel beszámolt, életének 39. évében rövid, súlyos betegség következtében elhunyt Dr. N. Gábor, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi és játékszervezési igazgatója. A Blikk információi szerint a két kicsi gyermekétől és felségétől fiatalon eltávozó férfi az új típusú influenza (H1N1) idei első hazai áldozata.

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható gyászjelentésben az állami cég saját halottjának tekinti az igazgatót. A férfi szilveszterkor még egy televíziós műsor vendégeként beszélt a cég történetéről, de a lap szerint valószínűleg már akkor is a szervezetében bujkált a gyilkos vírus. Néhány nappal később a kór legyőzte a férfit.

Dr. N. Gábort nem sokkal a halála előtt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) alelnökének választották, de érdemi munkára már sajnos nem maradt ideje. A szövetség honlapján így emlékeznek rá a sporttársak: "Megdöbbenéssel és szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy már nem valósíthatja meg azokat a terveket, elképzeléseket, amelyeket az újonnan alakult vezetéssel az általa is lelkesen szeretett sportág megújítására, további népszerűsítésére az elmúlt hetekben, hónapokban felvázolt. Az autósport társadalom tagjai ezúton szeretnék kifejezni részvétüket Családjának, Barátainak."

Az ÁNTSZ közlése szerint a túlsúlyos férfi a kockázati csoportba tartozott. Védőoltást nem kapott, és viszonylag későn fordult orvoshoz. A kórházban már nem tudták megmenteni. Hazánkban a múlt héten kétszer annyian fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel, mint egy héttel korábban. A szakemberek szerint 2 héten belül elérhetjük a 15 ezres járványküszöböt. Magyarországon jelenleg 7 felnőttnek van szüksége a H1N1 miatt gépi lélegeztetésre. A most regisztrált H1N1 vírus a tavalyihoz képest kissé mutálódott, de nem annyira, hogy az eddig beadott, vagy még raktáron lévő oltás ne lenne hatékony ellene. Magyarországon körülbelül 2,5 millióan vannak, akiknek krónikus betegsége vagy életkora miatt ajánlott az oltás.

 

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 17:29