7 °C Budapest

Kiderült: ezekre a szakokra jelentkeztek a legtöbben

2010. július 15. 10:02 1 perc

2009-hez hasonlóan idén is a turizmus-vendéglátás a legnépszerűbb felsőoktatási alapszak, míg a mesterképzések közül a tanári szakokra jelentkeztek a legtöbben - mondta az InfoRádiónak Nagy Gabriella, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. kommunikációs folyamatmenedzsere.

Az idei jelentkezők körében a turizmus-vendéglátás, a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogász szakok a legnépszerűbbek.

Nagy Gabriella hozzátette: az első tízben szerepel még a mérnök informatikus és a pénzügy és számvitel, aztán a gépészmérnöki, nemzetközi gazdálkodás, kommunikáció és médiatudomány, általános orvos, majd a kereskedelem és marketing szak.

A mesterszakok esetében a tanár szak magasan vezet több mint háromszor annyi jelentkezővel, mint a második helyen lévő nemzetközi tanulmányok. A harmadik helyen alig lemaradva a kommunikáció és médiatudomány áll, majd a vezetés és szervezés, pszichológia, pénzügy, geográfus, fordító és tolmács, biológus, valamint a marketing szakok kerültek fel a mesterképzések legnépszerűbb tízes listájára.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
hrdoktor  |  2026.10.19 07:38
A vizsgálat előtt érdemes összegyűjteni a korábbi szemészeti leleteket, a szemüveg vagy kontaktlencs...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?