-3 °C Budapest

Ettől retteg minden nyugdíjas: vagyonokat fizettek a nyomorért

Pénzcentrum
2010. július 14. 11:02

Illegálisan működő idősotthonokat zártak be a hatóságok Vecsésen. A három, intézményben elképesztő körülmények között éltek a kiszolgáltatott idős emberek, akik ráadásul súlyos pénzeket fizettek az ellátásért.

Az otthonokra több milliós közüzemi tartozásuk miatt bukkantak a hatóságok, és a körülményeket látva azonnal intézkedtek tevékenységük felfüggesztéséről. A megfelelő engedélyekkel nem rendelkező intézmények kiszolgáló részlegeiben hatalmas szemétkupacok, szennyes ruhák hegyei fogadták a családtagokat.

A beköltözésnél kért 80 ezer forint kaución felül havonta kellett az ellátásért fizetni, de az idősek arra panaszkodtak, éheztetik őket. Sokszor csak a dolgozók jó szándékának köszönhetően jutottak ételhez, az ápolók saját pénzükből vettek nekik kenyeret, esetenként már a kiszáradás fenyegette őket.

Szakértők szerint az is előfordulhat, hogy a rossz ellátás közrejátszott néhány idős ember halálában.

Az otthonok honlapja ma is működik. Az egyik menüpont azt sorolja, miért is érdemes a vecsési nyugdíjasházakat választani: "Biztos anyagi hátteret tudunk garantálni otthonaink működéséhez. Tapasztalt, jól képzett orvosaink és ápolóink gondozzák a hozzánk beköltözőket. A nálunk élő idősek várható életkora folyamatosan emelkedik, köszönhetőn annak az életminőségnek, melyet lakóink számára nyújtunk.

Magas színvonalú Nugdíjasházunkban várjuk Önt!

Hiszen mi figyelünk Önre!"

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

"Sokszor nem időben kaptuk meg a reggelit, az ebédet meg a vacsorát, valamelyik este már 6 órakor itt ültünk, várakoztunk, és csak 10-kor hozták a kenyeret, a margarint, meg nem tudom mit"- mesélte egy idős bácsi a TV2 Aktív című műsorának.

"Nem mondom, hogy nincs elmaradás, de olyan mértékű elmaradás nincs, amit ne lehetne kiküszöbölni, vagy áthidalni valahogyan. Én azt gondolom, hogy minden vállalkozásban vannak nehéz időszakok, ez sehol sem titok, de innen még úgy nem ment el dolgozó, hogy a bérét ne kapta volna meg"- reagált Asztalos József, az üzemeltető, aki azt is beismerte, hogy a létesítményeknek nem volt megfelelő engedélye.

Honnan tudhatjuk, hogy illegális?

A vecsési sajnos nem egyedi eset. Az illegálisan, engedély nélkül működő idősotthonok egy része valóban embertelen, méltatlan körülményeket biztosít a magatehetetlen, idős embereknek, másik felük viszont családias légkört, és rendes ellátást biztosítanak, mégsem jutnak papírokhoz.

Idős hozzátartozónk elhelyezése előtt érdeklődjünk a helyi önkormányzatnál, jegyzőnél az otthonról. A Regionális Államigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatalának, valamint a helyi ÁNTSZ-nek is tudnia kell az intézmény működéséről. Az intézmény vezetőjét pedig kérjük meg arra, mutassa be működési engedélyét, valamint próbáljunk informális csatornákon (rokonok, ismerősök) is érdeklődni az otthonról.

HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.01.14 12:39
Jelentősen megnehezíti a munkába járást, ha az ónos eső síkossá és csúszóssá teszi a járdákat. Ilyen...
legacykft  |  2026.01.12 12:13
A coachingról gyakran úgy beszélünk, mint egy szakmáról. Egy szerepről, egy eszköztárról, módszertan...
laskainelli  |  2025.12.13 12:55
Sokan gondolják úgy, hogy egy kapcsolatnak magától kellene működnie. Ha igazán szeretjük egymást, ak...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?