18 °C Budapest

Tippek álláskereséshez: Te is találhatsz munkát ismerősön keresztül!

Pénzcentrum
2008. szeptember 4. 12:00

Bizony a kapcsolati tőke nagyon fontos tényező manapság, ismerősök nélkül ugyanis már szinte lehetetlenség, vagy legalábbis jóval bonyolultabb feladat egy-egy állást megszerezni. Sokaknak sikerül még az iskolaévek alatt, később a munkahelyi kapcsolatok által, még szerencsésebbeknek már a szülőkön keresztül annyi, és olyan befolyással bíró ismerősre szert tenni, akik a későbbiekben segítségükre lehetnek például munkakeresés idején, azonban ezeket a kapcsolatokat bizony ápolni is kell. Erre pedig kitűnő módot kínálnak a közösségi oldalak, azon belül is az úgynevezett business networkök, melyek kifejezetten szakmai kapcsolatok építését szolgálják.

Mivel az állások többségét (már szinte közhelyszámba megy ez a kijelentés, bár statisztikák nincsenek erről) nem hirdetések útján, hanem a már cégnél dolgozók ajánlására, sokszor ismerősök ismerőseivel töltik fel, igazán hasznosnak tekinthető a LinkedIn elnevezésű közösségi site, ami az IWIW-hez hasonlóan működik, azonban nem pusztán azzal a céllal jött létre, hogy virtuális közösségi hálókat építsenek ki a beregisztráltak, hanem a komoly szakmai kapcsolatokat kihasználva, fontos információkhoz, sőt akár álláshoz is jussanak.

A világ két legnagyobb ilyen jellegű közösségi portálja a LinkedIn és a német Xing. Ezeken az oldalakon feltöltheted az önéletrajzodat, üzleti partnereket, munkatársakat jelölhetsz be kapcsolatként, ajánlóleveleket kérhetsz, állásokat hirdethetsz illetve kereshetsz meg. Hasonló funkciót tölt be a Plaxo nevű oldal is.

A LinkedIn-t 2002 decemberében hozták létre, és 2003 májusa óta lehet rajta regisztrálni. Tavaly az oldalra látogatók havi száma közel ötszöröse volt az azt megelőző évinek, ami 3,2 millió látogatót jelent havonta.

Az oldalon regisztráltak átlag életkora 41 év, és évente átlagosan mintegy 110 ezer dollárt (17,7 millió forint) keresnek, láthatóan tehát nem a tinik körében keresett oldalról van szó, hanem inkább a fizetőképes kereslettel rendelkező, karrierépítésben érdekeltek számára jelent hasznos funkciót.

A céget egyébként a PayPal korábbi elnök-vezérigazgatója, Reid Hoffman alapította, tavaly februárban azonban átadta a vezetői széket. Idén júniusban a cég részvényeinek öt százalékát megvette a Greylock Partners, 53 millió dollárért (8,57 milliárd forint), ami alapján a vállalat egésze hozzávetőleg 1 milliárd dollárt (161 milliárd forint) kóstál. (Összehasonlításképp: az IWIW-et 2006-ban egy milliárd forintért vette meg a Magyar Telekom.) A befektetők arra számítanak, hogy még idén 100 millió dollárt hoz az oldal a prémium regisztrációkon, blue chip cégek hirdetésein, az álláshirdetések feladásán és egyéb fizetős szolgáltatásokon keresztül.

A LinkedIn oldal 2008 januárban mintegy 16 millió regisztrálttal büszkélkedhetett (ma több mint 25 milliót számlálnak, akik 150 iparágat képviselnek), igaz ezek többsége amerikai. Ezzel szemben a Xingnek mindössze 5 millió felhasználója volt ugyanekkor, többségük európai, illetve ázsiai. Utóbbinak, többek között magyar nyelvű felülete is van, ezáltal tudta magát világszerte a második legnépszerűbb közösségi portállá kinőni, ami Európában a LinkedIn-t is lekörözi.

Egy nemzetközi HR cég tavalyi felmérésének eredményei szerint, amelyben mintegy 323 nemzetközi vállalat üzletembereit, vezetőit kérdezték meg, a válaszolók 65 százaléka tagja valamilyen szakmai közösségi oldalnak. A legkedveltebb oldalként a LinkedIn, a Yahoo 360, és a MySpace végzett.

A legtöbben azért válnak valamely közösségi oldal tagjává, hogy azon keresztül tudják tartani a kapcsolatot a cégen belül a kollegákkal, valamint a távol dolgozókkal, de szintén sokan említették az okok között a potenciális ügyfelek begyűjtését, valamint a személyes képességek, kvalitások bemutatását is. 35 százalékuk pedig a jövőbeli munkahelyük megtalálására használná az oldalakat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A regisztrációkor (amire nem csak meghívás útján van lehetőség, szemben például az itthon közismert IWIW-vel) megadandó legfontosabb adatok közé nem a kedvenc szabadidős tevékenységek tartoznak, hanem az iskolai végzettség, valamint jelenlegi és a korábbi munkahelyek, tapasztalatok - összességében egy önéletrajzot ad ki, ami tehát valóban az oldal "karrierépítő" jellegére utal - ezek után pedig már indulhat is az ismerősök, egyetemi és munkahelyi kollegák keresgélése.

Az adatalap kitöltésekor mindenképp ügyeljünk a helyesírásra, ugyanis nincsen nyelvi ellenőrző program beépítve az oldalba, márpedig meglehetősen rossz fényt vethet ránk, ha például a munkakörünk leírása helyesírási hibáktól hemzseg. Akinek ez problémát okozna, írja meg előbb wordben a szöveget, és azt másolja be az oldalra.

A site tehát alkalmas arra, hogy munkát, személyes és üzleti lehetőségeket találjunk valakin keresztül, aki szerepel a kapcsolati hálózatunkban, átnézhetjük a felvételiztetők profiljait, és kideríthetjük, melyik kapcsolatuk tudna bemutatni minket egymásnak, munkaadóként pedig közzétehetjük a betöltésre váró pozíciókat, és jelölteket kereshetünk. Az álláskeresést az is megkönnyíti, hogy rá lehet keresni a saját végzettségünknek megfelelő emberekre, illetve munkahelyükre, így kiderül, milyen munkahelyeken van értelme keresgélni és próbálkozni.

Szintén nagy segítség lehet álláskeresés során, ha megtaláljuk azt az illetőt, aki előttünk töltötte be az adott pozíciót, hiszen tőle számos olyan információt is megszerezhetünk, amire egy álláshirdetésben, vagy az interjún nem hívják fel figyelmünket. Erre is lehetőség van a LinkedIn-en, hiszen az adatlap kitöltésekor az előző munkahelyet, és pozíciót is meg szokás adni, így nem kell mást csinálni, mint beírni ezeket a keresőbe, és máris rábukkanhatunk a leghitelesebb forrásra a munkát illetően.

Ezek kívül számos egyéb alkalmazás lehet még segítségünkre, ilyen például az úgynevezett LinkedIn Answers, ami lehetővé teszi, hogy közvetlen kapcsolataink, valamint a LinkedIn szélesebb közönsége számára feltegyünk egy-egy kérdést, amire pillanatok alatt választ kaphatunk a szakértő regisztráltaktól.

Idén március óta az oldalon különböző statisztikák és céginformációk is elérhetők, például olyan adatokról, mint a cégnél dolgozók (és persze a LinkedIn-be regisztráltak) átlagos életkora, a nemek aránya, iskolai végzettsége, és beosztása. A Microsoft alkalmazottai közül például több mint ötszázan regisztráltak az oldalon (sajnos 500+ a maximum, amit meg tud jeleníteni az oldal, mint adat), átlag életkoruk 33 év, 10 százalékuk program menedzserként dolgozik, és 71 százalékuk férfi.

HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem