13 °C Budapest

Szlávik János kifakadt: öt évvel csökkent a koronavírus miatt kórházba kerülők átlagéletkora

MTI
2021. március 17. 11:01

Súlyosabb megbetegedést okoz a koronavírus brit mutációja, és körülbelül öt évvel csökkent a kórházba kerülők átlagéletkora - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Szlávik János elmondta, a brit mutáns veszélyesebb variáns, ezért jut nagy szerep a védekezésnek. Az elkövetkező néhány hétben mindenkinek nagyon kellene vigyáznia magára - emelte ki. A szakemberek megállapították, hogy a brit mutánsnál erőteljesebb a láz és a köhögés, a fejfájás és az ízületi fájdalom. Ez azt jelenti az infektológus szerint, hogy mutánsoknál változik a "klinikai kép", ráadásul a brit variáns esetében nőtt a halálozás aránya is.

A beoltottakat és a betegségen átesetteket együtt kell vizsgálni ahhoz, hogy megállapítsák a betegség ellen immunisak csoportját. A fertőzésen átesettek hivatalos számát körülbelül hat-hétszeres szorzóval kell vizsgálni, hiszen ennyien lehetnek, akik nem is tudják, hogy korábban elkapták a betegséget.

Azonban a koronavírusra jellemző, hogy újra lehet fertőződni, tehát nem tudjuk pontosan, mit jelent, ha valaki átesett rajta, hogy az mennyi ideig véd, melyek azok a mutatók, amelyek bizonyítják, hogy ők védettek vagy nem védettek a fertőzéssel szemben

 - hangsúlyozta Szlávik János. Hozzátette: bár a járvány folyamatos, dinamikus mozgásban van, már nem az a kérdés, hogy "mi fogunk győzni", csak az, hogy mikor. Kérdésre elmondta azt is, az AstraZeneca oltóanyagának alkalmazását több országban is felfüggesztették, hogy megvizsgálják, van-e súlyos mellékhatása, okoz-e vérrögképződést. Magyarországon egyelőre nem volt olyan adat, amely ezt alátámasztotta volna - fűzte hozzá.

Szlávik János felhívta a figyelmet arra, hogy a védelmi intézkedéseket az oltás beadása után is be kell tartani, hiszen néhány százalékban előfordulhat, hogy a beoltott ember is megfertőződik.
Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem