21 °C Budapest

Szavaztak a maszkok kötelező használatáról: ezt fontos tudni, ha ki kell menned

2020. április 29. 16:00

A válaszadók fele már a budapesti rendelet előtt is hordott maszkot, amikor emberek közé ment - derült ki a Pénzcentrum felméréséből, amelyre több mint 3200 olvasónk válaszolt. Kiderült ugyanakkor, hogy a kitöltők kétharmada elvárja a többiektől is, hogy használják a védőeszközöket a járvány idején. Az olvasók több mint negyede szerint viszont semmi értelme maszkor viselni, ha az ember tünetmentes.

Hétfő óta kötelező maszkot, vagy arcot eltakaró kendőt, sálat viselni a fővárosi boltokban, piacokon, a BKK járatain és a taxikban. A múlt héten a Pénzcentrum az Ipsos kutatásai alapján megírta, hogy Európában egyelőre nincs túl nagy kultúrája a maszkviselésnek, sok országban szkeptikusok a lakosok a védőeszközök kapcsán. Olaszország a kivétel, hiszen itt alakult ki elsőnek az európai gócpont, ami miatt több régióban kötelezővé is tették a maszkot: a felmérésre válaszadók 81 százaléka mondta, hogy a koronavírus okán felvették az arcmaszkot, ha mentek valahová. Kiderült, németek mindössze 20 százaléka használt szájmaszkot április 12-ig, ami valószínűleg növekszik majd, ahogy terjed a vírus és szigorodnak a szabályok. Franciaországban ajánlott a maszk viselése, a lakosság 34 százaléka hordja is azokat.

Mivel a felmérésben a magyarokat nem kérdezték meg, mi ezt akkor megtettük, hogy kiderüljön, nálunk mi a vélekedés: mindhárom kérdésre több mint 3200 válasz érkezett.

Ezek alapján kiderült, hogy a kitöltők kb. fele már a pesti korlátozás bevezetése előtt is ügyelt rá, hogy mindig legyen rajta maszk, ha emberek közé megy. 26 százalék csak akkor öltötte fel az arcot eltakaró eszközt, ha az valahol kötelező volt (egyes kisboltok például bevezették), 3 százalék pedig csak akkor vesz maszkot, ha eszébe jut. 21 százalék mondta azt, hogy egyáltalán nem szokott maszkot hordani.

Sok országban terjedt el az a vélekedés, hogy nincs értelme maszkot hotdani, ha az embernek nincsenek tünetei, az ausztáloknál 46 százalék jelentette ezt az Ipsosnak, az angoloknál is magas az arány (41%). Most a Pénzcentrum kérdésére válaszoló magyarok közül 72,87 százalék mondta azt, hogy akkor is van értelme hordani a maszkot, ha valakinek egyáltalán nincsenek tünetei, és több mint 27 százaléknyian vannak azok, akik szerint nincs semmi jelentőssége a dolognak.

A világon leginkább a japánok (58%) és a vietnámiak (55%) várják el, hogy a többiek maszkot hordjanak körülöttük, az olaszoknál is az emberek több mint fele (53%-a) felelte azt, hogy elvárja másoktól is a maszkviselést.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Most kiderült, hogy a Pénzcentrumnak válaszoló magyarok kétharmada elvárja a többi embertől is, hogy vegyen maszkot, ha emebrek közé megy, például bevásárolni. Tehát, összevetve az első csárttal: a lelkiismeretes maszkviselők egy része csak saját magára gondol, nem szúrja a szemét, ha valakin nincsen maszk.

Ugyanakkor érdemes észben tartani, amit Müller Cecília tisztifőorvos mondott a maszkokról: a "hétköznapi" orvosi maszkok, vagy otthon készült védőeszközök nem a viselőjét védik, hanem pont fordítva. A sebészi szájmaszkot békeidőben is használják műtéteknél, ennek az a célja, hogy meglegyen a "beteg felé való figyelem", őt védik egy-egy köhögés vagy tüsszentés bekövetkeztekor, a nyálcseppek terjedését akadályozza - sorolta a tisztifőorvos egy korábbi operatív törzs sajtótájékoztatón. A speciális szájmaszk védekezési iránya fordított, itt a viselőjét védi az eszköz. Ezen maszkok egy része szeleppel rendelkezik, épp azért, hogy hosszabb időn át viselhető legyen.

FFP-típusú maszkot nem viselhet tehát beteg személy, szigorúan tilos

- húzta alá Müller Cecília, aki azzal indokolt, hogy kilégzéskor egy szelep kinyit a maszkon, és töményen kiereszti a beteg levegőjét. A textilmaszk akkor is hasznos, hogy ha egy adott helyen sok fertőzöttet feltételezünk, ezek a maszkok a nyálcseppek útját állják. A helyes maszkviselésről elmondta, a védőeszközt egyszer helyezzük fel - megmosott kézzel -, aztán pedig ne igazgassuk, hozzá se érjünk. Levétel után is alaposan mossunk kezet, és a maszkot is cseréljük le, mossuk ki 60 fokon. Az egyszer használatos sebészi maszkot azonnal a szemetesbe kell dobni viselés után. Leszögezte: a maszk nem helyettesíti a távolságtartást és a higiéniai szabályok betartását.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm