Különleges terméket dob piacra az Aldi: október 15-től olyan játék kassza kerül a boltokba, amellyel a gyerekek otthon is eljátszhatják a bevásárlást.
Hatféle fertőző agyhártyagyulladás elleni oltás van törzskönyvezve Magyarországon. Jelenleg a hatból három nem vagy csak nehezen beszerezhető. A Meningococcus B elleni oltóanyag gyakorlatilag tavaly december óta folyamatosan hiánycikk - írja a Világgazdaság.
A Menningococcus B elleni oltóanyagból egyetlen vakcina létezik Magyarországon, az is csak 2014 óta, jelenleg azonban egyáltalán nem kapható. Annak ellenére sem, hogy évente 10-15 százalékkal nő iránta a kereslet.
A C típusú fertőző agyhártyagyulladás elleni vakcinák közül kettőt szintén nehezen lehet beszerezni. Az agyhártyagyulladás elleni, itthon engedélyezett oltóanyagok közül hármat a GSK gyárt: az egyik a Bexsero, a másik a Menjugate, a harmadik a Menveo. A GSK a lap megkeresésére közölte: folyamatosan dolgoznak rajta, hogy az oltóanyagok elérhetők legyenek. Konkrét dátumot azonban nem mondtak, nem tudni, mikor állhat helyre az ellátás.
Az agyhártyagyulladás elleni védőoltások iránti kereslet azután nőtt meg, hogy tavaly decemberben három gyerek vesztette életét fertőző agyhártyagyulladás miatt. A GSK azt közölte, tavaly év végén néhány hét alatt közel fél évre elegendő készlet fogyott el.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







