2021. január 21. csütörtök Ágnes

Megugrott a halálozások száma októberben: ez már a járvány hatása?


Az előzetes adatok szerint 2020 január-októberében 4,7%-kal több gyermek született, miközben 1,5%-kal kevesebben hunytak el, ennek következtében a természetes fogyás 15%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. 2020 októberében 2019 azonos hónapjához képest az élveszületések száma kisebb mértékben, a halálozásoké ezt jóval meghaladóan emelkedett, így a természetes fogyás 50%-kal emelkedett. 2020 októberében az előző hónaphoz viszonyítva 6,1%-kal kevesebb élveszületés történt, miközben jelentősen, 19%-kal megugrott a halálozások száma, a természetes fogyás a 2020 szeptemberi 1654 főről 2020 októberében 4129 főre emelkedett - jelentette a KSH.

2020 októberében 7984 gyermek jött világra, 2,3%-kal, 179 újszülöttel több, mint 2019 októberében. 12 113 fő vesztette életét, 15%-kal, 1549 elhunyttal több az egy évvel korábbinál, amelynek hátterében a koronavírus-fertőzés okozta halálozások növekvő száma állhat. A halálozások száma nagyobb mértékben emelkedett a születések számánál, ennek következtében a havi természetes fogyás 4129 fő volt, ami a 2019. októberi 2759-hez képest 50%-os növekedést jelent. Emelkedett a házasságkötések száma, 6566 pár lépett frigyre, 17%-kal, 935-tel több a 2019. októberinél.

2020 január-októberében: 77 596 gyermek jött világra, 4,7%-kal, 3499-cel több a 2019. január-októberinél. Ezen belül január-februárban 8,8, március-májusban 2,3, júniusban 9,1, július-októberben pedig 3,6%-kal több volt az élveszületések száma 2019 azonos időszakaihoz képest. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre számított becsült értéke 1,57 volt a 2019. január-októberre számított 1,48-hoz képest. 106 723-an haltak meg, 1,5%-kal, 1583-mal kevesebben, mint egy évvel korábban.

Január-februárban 13, május-júliusban 2,0%-kal kevesebben, míg március-áprilisban 1,8, augusztus-szeptemberben 2,1, októberben pedig 15%-kal többen hunytak el az egy évvel korábbinál. Az elhunytak számának októberi, jelentős mértékű emelkedése ellenére összességében a halálozások száma az előző év azonos időszakához képest mérséklődött. Emiatt, valamint a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás 29 127 fő volt, ami a 2019. január-októberi 34 209 főhöz képest 15%-kal kevesebb.

60 333 pár kötött házasságot, ami 4,4%-kal, 2541-gyel több házasságkötést jelent.

Január-márciusban 101, áprilisban 8,9, szeptember-októberben 8,3%-kal több, május-augusztusban 15%-kal kevesebb frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos időszakaiban. Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 13,1 halálozás jutott. Az előbbi 0,4 ezrelékponttal magasabb, az utóbbi 0,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-októberi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 3,6 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. 2020 január-októberében ezer élveszületésre 3,4 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékponttal kevesebb az előző év január-októberinél. A házasságkötési arányszám 7,4 ezrelék volt, 0,3 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

Címlapkép: Getty Images

MOST ÉRHETI MEG IGAZÁN LAKÁST, HÁZAT VENNI!

Ha tervezed, hogy ingatlant vásárolsz, akkor most jött el a Te időd! Egyrészt azért, mert a lakáspiaci mutatók szerint egyértelműen megtört az elmúlt évek brutális áremelkedése. Jelenleg leginkább stagnálnak az árak, de van, ahol már árcsökkenést is tapasztalhatunk. Mindeközben a finanszírozási költségek még rekord alacsony szinten vannak. Nem hiszed? Nos, a Pénzcentrum megújult lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 2,74 százalékos THM-el, és havi 81 188 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 3,03% a THM; a Budapest Banknál 3,10%; az MKB Banknál 3,12%; míg az OTP Banknál 3,23%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a K&H Bank, az ERSTE Bank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS


Private Investor Day 2021

Mibe fektessünk 2021-ben? Tippek, elemzések, befektetési ötletek profiktól, Neked