2019. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Halálos kórtól óvhat ez az orvosi vizsgálat: csak a leggazdagabbaknak futja rá


Ha meghalljuk a szót, DNS teszt, legtöbbünknek elsőre az apasági vizsgálat ugrik be, pedig a genetikai vizsgálatok segítségével rejtett betegségekre is fény derülhet, akár életek is múlhatnak rajta.

A DNS-tesztekben és a modern orvostudomány fejlődésében rengeteg potenciál van, hiszen olyan rejtett betegségekre derülhet fény, ami adott esetben egy egész generáció életét változtathatja vagy mentheti meg.

A radikális döntés

Ugye még emlékszünk az Oscar-díjas amerikai színésznő, Angelina Jolie nagy felháborodást kiváltott műtétjére, amikor egy hibás gén miatt megelőzésként távolíttatta el melleit, később méhét és petefészkeit, nehogy édesanyja és nagynénje sorsára jusson. Ők ugyanis még hatvan éves koruk előtt mellrák következtében haltak meg. És mindez egy sima vérvételből kimutatható volt. A módszer ugyan szokatlanul radikális, azonban hatékony, ám nem száz százalékos - olvasható a Házipatika oldalán.

A DNS teszt, tehát nem csak családok életét képes összekuszálni, hanem életminőséget javíthat, életeket is menthet.

Karnyújtásnyira

Kíváncsiak voltunk, Magyarországon népszerűek-e ezek a vizsgálatok, illetve mennyibe kerülnek. Olyan szakembereket szólaltattunk meg, akik nap mint nap végeznek apasági, és egyéb genetikai vizsgálatokat.

"DNS alapú leszármazási, genetikai és mikrobiológiai vizsgálatok közvetítését végzem, ami azt jelenti, hogy mi magunk (jelenleg) ilyen vizsgálatokat nem végzünk, hanem a velünk szerződésben álló külföldi laboratóriumok végzik ezt el. Mi a mintavételt, a hivatalos adminisztrációt, a minták küldését, az eredmények fogadását, azok magyarra fordítását, végül az eredményekhez kapcsolódó konzultációt végezzük." - mondta el a Pénzcentrumnak Dr. Bezzegh Attila, a Dr. Bezzegh Szakértő Iroda Kft. cégvezetője.

54 ezertől 790 ezerig

  • Az apasági vizsgálatok (DUO - gyermek és feltételezett apa, TRIO - gyermek, feltételezett apa és anya) 54 ezer és 120 ezer forint között mozognak, hatósági kérésre jegyzőkönyvezetten is végzik őket.
  • A születés előtti apasági vizsgálat (a 8. betöltött terhességi hét után, a magzat veszélyeztetése nélkül) ára 590 ezer forint, sürgős (3 napos leletkiadás) esetben 790 ezer forint.
  • Egyéb családi kapcsolati vizsgálatok: testvéri kapcsolat (édes, féltestvér); nagyszülő-unoka; más kapcsolatok ára 90 ezer és 150 ezer forint között mozog, 
  • Családfa, származási vizsgálatok 80 és 120 ezer forint között vannak
  • Az úgynevezett uBiome Explorer teszt a bélben élő mikroorganizmusokat mutatja ki, a bélflóra összetételének vizsgálatával és összehasonlításával a nemzetközi adatbázisban levő adatokkal, az egészségeseskével és betegekével egyaránt. Az ára 100 ezer forint.
  • Healthy Weight genetikai teszt az optimális testsúlyt befolyásoló genetikai markereket vizsgálja, ára 99 ezer forint. Segítségével megvizsgáltathatja a testsúlyát leginkább befolyásoló 45 genetikai markert (SNP-t), a kapott eredményeket a laboratórium a kiadott leletben összeveti a populációs átlaggal, és végül javaslatot tesz az étrend módosítása, a testmozgás-stratégiák, és az egészségesebb életmód kialakítása tekintetében.
  • A SkinaCare DNA teszt a bőr öregedési folyamataiban résztvevő genetikai markerek vizsgálatát jelenti, mely 140 ezer forintba kerül. egy olyan DNS alapú genetikai vizsgálat, mely a bőr öt alapvető tulajdonságát vizsgálja meg genetikai alapon. Azt nézi meg, hogy az adott folyamatokért felelős gének az átlagostól jobban, vagy kevésbé jól vannak-e reprezentálva, és ez alapján meg tudják válaszolni azt, hogy van-e valamilyen eljárás, kozmetikai szer, táplálék-kiegészítő, aminek az alkalmazása hasznos, illetve melyek azok az anyagok, amire biztosan nincs, és nem is lesz szükségünk ahhoz, hogy a bőr fiatalos állaga minél tovább megmaradjon.

Érdeklődtünk arról is, mennyire népszerűek ezek a vizsgálatok, havonta hány alkalommal végzik el őket, ám (érthető okok miatt) a vizsgálatok számáról csak közelítő adatokat kaptunk: apasági vizsgálatból havi 40-60 darabot készítenek, születés előtti apasági vizsgálatból havi 2-4 darabot kérnek. Családfa vizsgálatból (elsősorban GPS Origins) havonta 10-12 készül, vastagbél mikrobioma tesztből 8-10, testsúly és bőrvizsgálatból pedig a legkevesebb, mindössze havi 1-2-t. Az apasági vizsgálatok száma hónapról hónapra kismértékben növekszik, a GPS Origins iránti érdeklődés jelentősen, az Explorer teszté is nagy mértékben nőtt az elmúlt negyedévben - tudtuk meg a szakértőtől.

SYNLAB GenoID DNS Laboratórium rutinszerűen végzi ezen vizsgálatokat magánemberek számára is (apasági-, rokonsági vizsgálatok, genetikai eredet, családfakutatás, leszármazás - tudtuk meg Dr. Egyed Balázs laboratórium vezetőtől. Nagyon hasonló árakkal találkozhatunk itt is, az apasági vizsgálat 55 és 800 ezer forint között mozognak, rokonsági vizsgálatok 35 és 159 ezer forint között érhetőek el. 

Az emberek sokféle különböző indítékkal keresik fel a laboratóriumot, az apasági vizsgálaton kívül sokan kíváncsiak az eredetükre, vagy éppen rokonaikat szándékoznak felkutatni.

Egy érdekes dologra is felhívta a szakember a figyelmünket: Itthon, ellentétben például Németországgal, nincs érvényben kifejezetten szigorú jogszabályi korlátozása arra vonatkozóan, hogy milyen mintával dolgoznak, tehát elvileg a minta tulajdonosának a tudta nélkül is el lehet végezni a vizsgálatot.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 84 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 45 941 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank (THM 8,2 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől a K&H (46 000 Ft/hó; THM 8,1%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az Erste (51 352 Ft/hó; THM 11,92 %) ajánlata, de érdemes megnézni az Cetelem és az OTP Bank ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk