Idén május 20-ig kell leadni a személyi jövedelemadó bevallásokat.

Hiába a kampányok, az előre bejelentett fokozott ellenőrzések: húsvétkor továbbra is rengetegen ülnek alkoholos állapotban a volán mögé. Az Országos Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint tavaly húsvétkor az ellenőrzött járművezetők közel harmada (ezer körüli személyből 327 fő) vezetett ittasan, a lefülelt elkövetők több mint fele (186 fő) ellen pedig büntetőeljárás is indult. Amennyiben az alkoholt fogyasztott vezető balesetet is okoz, nem csupán a jogosítványát veszítheti el, hanem a biztosítási fedezetet is.
Az Insura.hu biztosításközvetítő portál arra is felhívja a figyelmet, hogy a KSH előzetes adatai szerint továbbra is súlyos probléma az ittas közlekedés: 2024-ben 844 esetben okozott ittas személy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetet. E balesetek 69 százalékát személygépkocsival okozták, a többi esetben főként motorkerékpárt vagy kerékpárt hajtott az ittas elkövető.
Ittas járművezetés esetén a törvény előírása alapján az elkövetőt számos körülmény figyelembe vétele alapján minimum 1 hónap, maximum 10 év időtartamra tilthatják el a járművezetéstől, a jogosítvány visszaszerzésének pedig egy utánképzés is a feltétele.
Személyi sérüléssel járó baleset okozásáért akár szabadságvesztés is kiszabható.
Emellett további súlyos következménye az ittas vezetésnek, hogy ha az ilyen állapotban okozott baleset során akár személyi sérülés, akár csupán dologi kár keletkezik, az ittas vezető nem számíthat biztosítói kártérítésre sem.
Hiába kötöttek bármilyen jó casco biztosítást az ittasan kárt okozó vezető járművére, a biztosítási feltételek 0,8 ezrelék feletti véralkoholszint felett szinte minden esetben kizárják a kártérítést. A kötelező biztosítás (kgfb) pedig térít ugyan a vétlen károsultaknak, de ezt az összeget a biztosító utólag szintén behajtja a károkozón
– hívja fel a figyelmet dr. Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója.
A jogszabály szerint a kifizetett kártérítéseket 5 millió forintig követelheti vissza a biztosító a vezetőtől, ha az autót alkoholos befolyásoltság alatt, vagy vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Még súlyosabb a helyzet, ha az ittasan vezetett járműre nem is kötöttek kgfb-t. Ebben az esetben a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt kártalanítási számla nyújt kártérítést a vétlen fél számára, majd ezt az összeget teljes egészében behajtja a biztosítással nem rendelkező autó üzembentartóján.
Alkoholfogyasztás után mikor lehet autóba ülni?
Gyakran felmerülő kérdés, hogy mennyit kell várni az alkoholfogyasztást követően ahhoz, hogy gond nélkül volán mögé lehessen ülni? Erre sajnos nem lehet konkrét választ adni, ugyanis az alkohol lebontása alkati kérdés, amely függ a nemtől, testtömegtől, életkortól, a máj és egyéb szervek állapotától és a fogyasztott alkohol mennyiségétől is.
A véralkoholszint jellemzően fogyasztás után 60-90 perccel éri el a legmagasabb szintet, a nagy részét pedig ezután kezdi el feldolgozni a máj – az alkohol egy része pedig a tüdőn és a bőrön keresztül távozik, ezért érezzük alkoholszagúnak azt, aki ivott. Az alkohol felezési ideje körülbelül 5 óra, tehát ennyi idő telik el, amíg a véralkoholszint a felére csökken – ebből már könnyen kikövetkeztethető, hogy meglehetősen hosszú idő, mire az teljesen kiürül a szervezetből.
Általánosságban elmondható, hogy a légalkoholszintet mutató szonda hosszabb ideig mutatja ki az alkoholt, mint a vérvizsgálat – akár italozás után 24 órával is jelezhet a szonda, míg vérből körülbelül 12 órán át kimutatható az alkohol.

Máris árstopot jelentett be az Allianz: hajlottak Nagy Márton kérésére, jövő júniusig nincs áremelés
Tavaly év végi árain kínálja majd a biztosításait az Allianz, miután Nagy Márton belengette a biztosítói árstopot a napokban.

Most érkezett az NGM rendkívüli bejelentése: befagyasztják az árakat, napokon belül jöhet a rendelet
Újabb ársapkát helyezett kilátásba Nagy Márton, ugyanis nem látszik a megegyezés a biztosítókkal a lakásbiztosítások díjaival kapcsolatban.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


