A közúti szállítás kihívásai mellett a felek a vasúti árufuvarozás aktuális helyzetét is áttekintették a találkozón.
Idén januárban 9 243 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (8 149) képest több mint 13 százalékos növekedést jelent. Ezzel együtt továbbra is jelentős a távolság a korábbi évek 10-11 ezres havi behozatali átlagától.
A DataHouse adatai szerint 2022-ben még havi átlagban 10 500, egy évvel korábban pedig 11 000 importált személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ám ez is eltörpül a covid-időszak előtti években tapasztalt értéktől: a csúcsidőszakban, 2018-ban havonta átlagosan több mint 13 200 használt személyautót honosítottak idehaza.
Az év első hónapjaiban érdemi fordulat nem várható, de arra azért komoly esély mutatkozik, hogy idén néhány százalékkal már ismét felfelé mozdul a behozott autók mennyisége. A keresletet növelheti, hogy az infláció visszaszorulásával a reálbérek ismét növekedésnek indulnak, így – amennyiben az euróárfolyam is kedvező szinten mozog majd –, többen választanak majd ismét a külföldi használt autók kínálatából. Arra azonban még hosszú évekre lesz szükség, hogy az import mértéke újra megközelítse az előző évtized végén tapasztalt szintet.
Utoljára 2022 júliusában regisztráltak 10 ezernél több behozott használt személyautót hazánkban, melynek elsődleges oka az, hogy nagyon megdrágult a használtautó-import. A Német Autóklub (ADAC) friss adatai szerint két év alatt közel 20 százalékkal nőtt a használt autók átlagára Németországban, azon a piacon, amely a magyar használtautó-import elsődleges forrásának számít. Mindez az infláció miatt romló hazai jövedelmi viszonyokkal párosulva komolyan visszafogta az import iránti keresletet
- magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A behozott használt autók közötti márkasorrend több változást is mutat az előző évhez képest: a legnépszerűbb márka továbbra is a Volkswagen 13,3 százalékos részesedéssel, a második helyre azonban a Ford (9,2%) futott be, megelőzve az Opelt (8,3%). A negyedik helyet az Audi (6,9%) tartja, az ötödik helyen azonban most az a BMW (5,9%) áll, amely tavaly januárban még csak a nyolcadik volt.
A használtautó-import egyébként a teljes hazai használtautó-kereskedelemnek csupán egy kis szelete. Miközben tavaly 106 ezer külföldről származó autó kapott hazai rendszámot, a belföldi átírások száma ennek közel nyolcszorosa, 825 ezer volt.
Megéri négyévszakos gumira váltani 2026-ban? Itt a nagy teszt: csak egy abroncs kapott jó minősítést
A 16 vizsgált abroncs közül mindössze egy bizonyult igazán jó választásnak, miközben a mezőny közel fele gyenge vagy kifejezetten nem ajánlott értékelést kapott.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







