v
v
A Tesla bejelentette, hogy csökkenti néhány modelljének árát Németországban és további európai, közel-keleti, valamint afrikai országokban, követve a Kínában és az Egyesült Államokban már bevezetett árcsökkentéseket. Ezzel párhuzamosan jelenlegi formájában megszűnik a Magyarországon is működő ajánlási rendszer, amely keretein belül többek között ingyen töltést kaphattak a teslások.
A Tesla bejelentette, hogy csökkenti néhány modelljének árát Európában, köztük Németországban, valamint a Közel-Keleten és Afrikában - írja a Reuters. Ez a döntés azután született meg, hogy a cég már korábban árcsökkentéseket hajtott végre Kínában és az Egyesült Államokban - utóbbiban 2000 dollárral (körülbelül 740 ezer forint) csökkentik az Y, az X és az S modellek árát. Ott a Model 3 és a Cybertruck árát viszont nem változtatták meg.
Németországban viszont a Tesla Model 3 hátsókerék-hajtású változatának árát 42 990 euróról (majdnem 17 millió forint) 40 990 euróra (kb. 16,1 millió forint) mérsékelte a gyártó. Ugyanakkor, mint a villanyautosok.hu emlékeztet, ezzel párhuzamosan májustól jelen formájában megszűnik az ajánlási program, amiben a Tesla-tulajdonosok krediteket kapnak, ha új vevőket hoznak, vagy maguk is vesznek egy új autót - ez a magyar felhasználókat is érinti, hiszen a világon mindenhol ugyanúgy működik. A kreditpontok itthon ingyenes töltésre vagy Tesla gyárlátogatásra válthatók be, más országokban azonban a Tesla shopban értékes kiegészítőket is lehet vásárolni belőlük. Elon Musk bejelentése szerint az eddig megszerzett pontokat nem törlik, de néhány hónap múlva egy új ajánlási rendszert vezetnek be.
Címlapkép: Filip Singer, MTI/MTVA
v
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.