A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság közlése szerint visszahívták a Fitodry citromfű levél egyik tételét, mert nem engedélyezett növényvédőszer-maradványt találtak benne.
A papírpénzek a korábbi feltételezésekkel szemben alacsony kockázatot hordoznak vírusfertőzés terén - erre jutott a brit központi bank. Az üzletek levegőjében vagy az összefogdosott kocsikról terjedés is reálisabb.
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy több okból is úgy tűnt: a papírpénzek, főképp a kisebb, gyakran használt címletek jelentősebb fertőzési kockázatot jelenthetnek a pandémia kapcsán. A The Guardian friss cikke szerint azonban a Bank of England azt közölte, alacsony kockázatot hordoznak koronavírus-szempontból a bankjegyek.
Az Egyesült Királyság központi bankjának kutatása arra jutott, hogy a bankókról való megfertőződésnek jóval kisebb az esélye, mint hogy például a bolt levegőjén át vagy a bevásárlókosarakat tapogatva kapjuk el a kórt.
Ez persze nem jelenti, hogy teljesen kizárt, hogy így terjedjen a betegség, csak azt, hogy más felületek esetén jóval valószínűbb. A járvány tavaszi első hullámakor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már márciusban úgy foglalt állást, hogy szempontjából a készpénz használata nem jelent extra kockázatot az egyéb közös használatú tárgyakkal való érintkezéshez képest. Már akkor egyébként a védekezés jegyében átmenetileg a jegybank bevezette, hogy a befizetett bankjegyeket két hétig pihenteti.
A pandémia alatt nagyon megnőtt a kártyás fizetések száma és egyáltalán a vásárlások minden dimenziója egyre jobban átkerül a digitális térbe. Szakemberek ugyanakkor figyelmeztetnek, hogy például az idősebb, izoláltan élőknél ez sokszor nem opció. (Idehaza egyébként nemzetközi viszonylatban is elég jól állunk a bankkártya-elfogadási helyek terén.)
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A koronavírus-járvány kapcsán ezek a digitalizációs folyamatok Magyarországon is erősen megfigyelhetők, egyre többen bankolnak online és vásárolnak a neten. Október eleji adatok szerint 3,2 millió magyar vásárol aktívan online. Az Erste Bank hó eleji közlése pedig azt is alátámasztotta, hogy a hordozható eszközöket is egyre nagyobb mértékben használjuk a pénzügyeink elintézésére. Elmondásuk szerint az ügyfeleik harminc százalék ma már csak mobilbankot használ, asztali alkalmazást nem.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







