2019. október 20. vasárnap Vendel

Ezek a magyarok kedvenc szendvicsei: a hús szinte elmaradhatatlan kellék


Egy szendvics bármely étkezésre jó választás lehet, a gyerek uzsonnásdobozából sem hiányozhat, a magyarok fele pedig minden nap fogyasztja. Szeretünk új ízeket kipróbálni, ám a nagy kedvenc mégis a klasszikusok közül kerül ki. A férfiak és az 50 év felettiek döntő többsége szendvics-fronton húspárti, legnépszerűbb húsos feltétünk a sonka, ugyanakkor az abszolút favorit a sajt.

Több mint 300 éve született Lord Sandwich brit politikus, a mára világszerte ismerté vált szendvics mindenkori atyja. A legenda szerint szenvedélyes kártyázó volt, amelyet még az evés kedvéért sem volt hajlandó abbahagyni, mások szerint azonban annyira lefoglalta közéleti munkássága, hogy a dolgozóasztal mellől nem tudott tágítani, ezért lételeme lett ez a könnyen elfogyasztható ebéd.

Bármely étkezésre

Így vagy úgy, de a több száz évre visszanyúló szendvics-történelem jelentős hatást gyakorolt a modern ember táplálkozására. Ezt támasztja alá a Kométa Mindennapok felmérése is: alig van olyan honfitársunk, akinek legalább hetente egyszer ne kerülne a tányérjára ez a praktikus és könnyen elkészíthető fogás, a magyarok fele pedig minden nap eszi. A férfiak négyötöde úgy véli, hogy egy ízletes és kiadós szendvics bármelyik étkezésre jó választás lehet. A nők nem kevésbé szendvics-pártiak, csupán 2 százalékuk gondolja úgy, hogy bármi mást szívesebben fogyasztana helyette.

Az egészség jegyében

Az egészséges táplálkozás a jó minőségű és megbízható alapanyagoknál kezdődik - nincs ez másként a szendvicsek esetében sem. Jó hír, hogy a szülők négyötöde előnyben részesíti az uzsonnás dobozba készített útravalót a büfében kapható kakaós csigánál és lekváros buktánál.

Jó minőségű alapanyagokból, nagy hústartalmú felvágottakkal, teljes kiőrlésű pékáruval, sok zöldséggel kiváló választás a szendvics. Ne feledkezzünk meg a napi 5 gramm javasolt sóbevitelről, részesítsük előnyben a csökkentett sótartalmú felvágottakat, sajtokat. A gyerekeknél is figyeljünk a sófogyasztás mennyiségére, hiszen a korán kialakult ízlésvilág az egész életükre kihat

- tanácsolja Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének elnöke. Talán senkit sem lep meg, hogy a férfiaknak fontos a hús: 68 százalékuk szerint elmaradhatatlan feltét a magas hústartalmú sonka, szalámi vagy bacon, az ötven év felettiek pedig egyenesen húsimádók. A tinik kedvelik a bacont, ugyanakkor ódzkodnak a kolbászos szendvicstől, amelyet nem szívesen fogyasztanak el zárt térben vagy társaságban.

A válaszadók negyven százaléka viszont bármikor bevállalja a fokhagymaszagot az ízélményért cserébe.

Egy ötletesen megrakott kenyér jó megoldás lehet, ha csak pár alapanyag van otthon és abból kell jóllakni. Ha a szendvicsek variációja végtelen, mégis, mi itthon a favorit? A Kométa felméréséből kiderült, hogy bár szeretünk új ízeket kipróbálni, a sonka, sajt, paradicsom triumvirátusa még mindig hódít: a válaszadók többségének ilyen feltétekből áll a kedvenc szendvicse.

Tízből heten leggyakrabban vajat vagy margarint kennek a kenyérfélére és a vajkrém is népszerű (15%), de csak elenyésző számban vannak ínyencek, akik szívesen választják a tonhalkrémet (5%) vagy különféle zöldségkrémeket (1%). Kedvenc feltétünk a sajt, nők és férfiak, fiatalok és idősek egyaránt imádják: tízből nyolcan biztosan sajtot is tesznek a szendvicsre. A dobogó második helyén áll a sonka (60%), ez a legnépszerűbb húsos feltét. A magyarok közel egyharmada (30%) a téliszalámira esküszik, míg minden tizedik honfitársunk inkább párizsis vagy felvágottas szendvicset eszik legszívesebben. Úgy tűnik, a zöldségfélékkel sem fukarkodunk: a paradicsom ugyanis a válaszadók egyharmadának kedvenc szendvics alapanyaga, és közel ennyien szeretik a paprikát (28,8%) is.

A fogyókúra sem akadály

Ha a kilók ledobásáról van szó, sokszor halljuk, hogy a bizonyos szénhidrátokkal érdemes csínján bánni. A felmérésben résztvevők egyharmada viszont állítja, hogy diétája idején is rendszeresen eszik szendvicset, és csupán 14 százalékuk mond le róla teljesen. Fogyókúra idején is érdemes megfogadni a dietetikusok tanácsait: tartsunk mértéket, mérsékeljük az adagokat, válasszunk csökkentett zsírtartalmú feltéteket, tegyünk a szendvicsbe sok zöldséget!

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.17-10.23
Országos

Lidl

10.17-10.23
Országos

Interspar

10.17-10.23
Országos

Spar

10.17-10.23
Országos

Auchan

10.17-10.22
Országos

Tesco

10.17-10.22
Országos

Kika

10.16-10.29
Országos

Praktiker

09.02-12.31
Országos