19 °C Budapest
Overhead view on decorated Easter table with family around

Ennyit költhetünk el Húsvétkor: mennyibe kerülnek idén a slágertermékek?

2024. március 25. 11:02

Az ünnepi szezonok általában mindig erős időszakok a kiskereskedelemben, így a húsvét is. Ez az ünnep azért különösen fontos a kereskedőknek, mert a húsvéti forgalom elég megbízható előrejelzést ad egész évre. Ennek pedig most, a vásárlóerő megtartásáért folyó versenyben különös jelentősége van, ezért is készül rá mindenki teljes erőbedobással.

Az Auchan szakértői szerint a húsvétot mindig is indikátornak tartották a kereskedők, ami megbízhatóan vetíti előre az éves forgalmat. Vannak persze az általános gazdasági környezeten, az infláción és a fogyasztói magatartáson kívül is befolyásoló tényezők, mint például, hogy hónap elejére vagy végére esik-e az ünnep, illetve mennyire kerül távol a karácsonyi kiköltekezéstől.

Az idei húsvét mindkét szempontból kevéssé mondható szerencsésnek, hiszen éppen hó végén lesz, amikor a fizetések már fogytán vannak, illetve idén nagyon korán is van - kezdték közleményüket.

Mindezek ellenére a márciusi forgalomnál mindenképpen növekedéssel számolunk, ugyanakkor még mindig érezhető, hogy a vásárlók sokkal érzékenyebbek az árakra, mint korábban. Fontosak számukra az akciók és a kiemelt ajánlatok az ünnepi termékeknél is. Mivel a húsvét leginkább a tradicionális friss termékekről szól, így a legerősebb időszak az ünnep előtti hét. Természetesen az egyéb húsvéti termékeket, mint például a lakásdekorációt, italokat, tartós élelmiszereket, édességeket már az ünnep előtt pár héttel igen széles választékban kínáljuk az áruházak kiemelt pontjain, hogy a vásárlók könnyebben beszerezhessék

– mondják az Auchan Magyarország szakemberei.

Az Auchan szerint jellemzően 2000-5000 forint között mozognak idén a sonkaárak. Az áruházláncnál nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy mindenki megtalálhassa a pénztárcájának és az ízlésének megfelelő terméket, így 40-féle sonkát tartanak a kínálatban. A klasszikus húsvéti sonkán kívül idetartoznak a fogyasztók által idesorolt termékek is, mint például a tarja, a csülök, a lapocka, az oldalas és pulyka termékek.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A sonkán kívül ilyenkor megnő a forgalma azoknak a húsáruknak is, amik szintén a húsvéti asztalra kerülnek, mint a kolbász, a tepertő vagy a szalonna. Az Auchan szerint közel 400 tonna terméket fognak értékesíteni húsvétig ebből a termékkörből. Tapasztalataik alapján a legnagyobb volument csülökből és lapockából adják majd el. Ilyenkor megnő a szószok iránti kereslet is, és általában a nagyobb kiszerelések fogynak jobban. A csípős szószok forgalma évről évre növekszik, ezt mutatja az is, hogy például a chili/paprika krémek forgalma töretlenül erősödött az elmúlt években.

Húsvétkor a sonka mellett az édesség a másik kötelező elem a háztartásokban. A két legnagyobb részt a csokinyuszik és a csokoládétojás képviseli, azonban a választékban különböző egyéb figurák is helyet kapnak a szezonális desszertekkel együtt. Utóbbiból az olcsóbb szeletes édességek fogynak legjobban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Drágult a tojás

A márciusi adatok alapján tavalyhoz képest alacsonyabb lett a tejtermékek feldolgozói értékesítési ára is, így többek között a vajé, a vajkrémé, a trappista sajté, a...

NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom