A dupla rendelés a Wolt felhasználói által leginkább kért újítások egyike.
Visszahozza legendás termékét a Lidl: egy éve várnak rá a magyarok, most újra kikerül a polcokra
Idén is árulni fogja fa játékkonyháját a Lidl – erről tájékoztatta a Pénzcentrumot a diszkontlánc. Pontos dátum egyelőre még nincsen, de várhatóan november közepétől lehet majd országosan is találkozni a slágertermékkel. A fakonyha ára tavaly már 30 ezer forintba került, és elképzelhető, hogy idén még drágább lesz. Legalábbis ha a lánc leköveti az inflációs mozgásokat, akkor mindneképp.
Kevés dolog tudja úgy felizgatni a magyar vásárlókat az év végéhez közeledve, mint a Lidl fa játékkonyhája. A családos magyarok körében rendületlen népszerűségnek örvendő játékot 2021-ben még alig néhány nappal karácsony előtt, december 20-án dobta piacra a diszkont.
2022-ben viszont már november közepén megindult az országos értékesítés. Sőt, egy különleges ajánlat kereteiben egyes hazai vásárlók már októberbe beszerezhették a szettet. A diszkontlánc ugyanis egy egyedi promóció keretében egy új üzletének megnyitásakor elérhetővé tette a terméket az újonnan megnyitott egységben. De mi lesz a helyzet 2023-ban? Idén is érkezni fog a fa játékkonyha? A Pénzcentrum megkeresésére a Lidl elárulta:
A fakonyha minden évben nagyon népszerű a vásárlók körében, az elmúlt évek tapasztalatai alapján a termék várhatóan novemberben a többi fajátékkal együtt kerül az áruházak polcaira.
Azt pedig, hogy mennyire népszerű, mi sem mutatja jobban, hogy tavaly a cég az árusítást követően közleményt adott ki arról, hogy egyes boltokban annyira nagy volt a korai órákban a kereslet a fajtáék iránt, hogy átmeneti készlethiányokra lehetett számítani abból. Azaz lehet, hogy valakinek délután kellett visszamennie a szóban forgó játékért. Akárhogy is, idén tehát újra visszatér a fakonyha, mégpedig novemberben. Ahogy korábban írtuk, tavaly az országos terítés november 17-én indult, ami a hónap utolsó előtti csütörtökje volt. Hogyha idén is ezt a dátumot célozná meg a lánc, akkor a 2023-as értékesítés
november 23-án indulhatna vagy egy héttel korábban, november 16-án.
Az árazás nem lesz kellemes?
A Lidl fa játékkonyha 2021-ben 19 999 forintba került. Ezért az áron viszont 2022-ben már csak a leggyorsabb vásárlók tudták megvásárolni, azon a bizonyos promóciós terítésen. A novemberi országos értékesítés ugyanis már jóval drágább, 29 999 forintos árról indult. Akárhogy is nézzük, ez egyetlen év leforgása alatt 50 százalékos áremelkedést jelentett. Ez pedig több mint a kétszerese volt az országos drágulási átlagnak.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) idevágó statisztikái szerint ugyanis 2022. novemberben a fogyasztói árak átlagosan 22,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. De még a csúcsdráguló élelmiszerek drágulása is átlagosan „csupán” 43,8 százalékkal emelkedett. 50 százalék körül az országban akkor a baromfihús (54,4%), a péksütemények (54%) és a tej (52,9%) drágult.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Természetesen az idei novemberi statisztikai adatokat nem ismerjük, viszont a bázishatás miatt egyértelműen csökkenő tendencia figyelhető meg a jelenlegi hónapokban. Most augusztusban az éves infláció például 16,4 százalék volt. Novemberre pedig várhatóan 10-12 százalék között fog alakulni ez a szám. Mindez előrevetíti azt is, hogy óvatos becsléssel is 10-12 százalékkal valószínűsíthetően drágább lesz majd a fa játékkonyha a boltokban. Ha bekövetkezne egy ekkora mértékű drágulás, akkor
a magyar vásárlók 33-34 ezer forintért szerezhetnék be idén a diszkontlánc játékkonyháját.
Játékkonyha-háború
Hiába emelte a Lidl tavaly már 30 ezer forintra a fa játékkonyhájának az árát, az még így is barátságosabb volt, mint a nagy vetélytárs IKEA-é. Ott ugyanis a méretben hasonló termék ára 45 ezer forintot kóstált (most már ez is 50 ezer forint, ami azóta 10 százalékos drágulás). Igaz ugyanakkor, hogy a svéd lakberendezési vállalat azóta előrukkolt egy kisebb játékkonyhával is, amit árba így már harcba tudtak küldeni a Lidl-s vetélytárssal szemben, hiszen az olcsóbb IKEA-s darab ára jelenleg 29 990 forint, ami ugyanannyiba került, mint amennyiért a Lidl saját fa játékkonyháját lehetett beszerezni tavaly.
(Címlapkép - Róka László, MTI/MTVA)
Elképesztő mennyiségű hamis árut foglaltak le Magyarországon: rosszul járt volna, aki pénzt ad ezért
Cigarettahamisítókra csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): másfélmillió szál hamisított cigarettát találtak és foglaltak le Nyíregyházán.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Már több mint tizenkétezer magyar jelezte, nem itthon szavazna
- Életfogytiglani börtönre ítélték a brokstedti merénylőt
- Több kilométeres a dugó az M5-ösön
- A pünkösdi hétvégén is szabad lesz a rakpart - térképek segítenek a tájékozódásban
- "Mindenre emlékszik" - Peter Pellegrini Robert Ficónál járt a kórházban
- Nagy Márton: agresszív protekcionizmussal nem érhetünk célba