Így lett luxus a szegény ember túrós csuszája is: ki győzi ezt már tényleg kifizetni?

Így lett luxus a szegény ember túrós csuszája is: ki győzi ezt már tényleg kifizetni?

2023. március 17. 10:02

A túrós csusza ősi magyar ételnek számít, és ami még fontosabb ezidáig olcsó is volt elkészíteni. A 2022-es év viszont akkorát vágott a magyar vásárlók hátára, hogy a tradicionálisan filléres fogás mostanra igazi luxussá vált. A legalapvetőbb hozzávalókból nem egynek legalább 80 százalékkal emelkedett az átlagára egy éves távlatban, aranyáron mérik a tejfölt, a túrót, de a tésztát is. Mutatjuk, hogyan vált igazi fényűző fogássá a „szegény ember” túrós csuszája.

Éppen két hónapja számoltunk be arról a Pénzcentrumon, hogy az élelmiszerdrágulás akkora méreteket öltött, hogy a „szegény ember” ételeként sokáig számon tartott zsíros kenyér gyakorlatilag mára luxusnak számít. Abból a szempontból legalábbis biztosan, hogy mind a kenyér, mind pedig a disznózsír átlagára éves viszonylatban 90-100 százalékkal drágult januárban. A két szóban forgó termék mellett azonban még rengeteg másik olyan volt, aminek kilőtt az ára a 2022-es évben.

Ennek apropóján most egy másik, a magyar konyha által ősidők óta kedvelt, korábban meglehetősen olcsó ételnek titulát túrós csusza hozzávalóinak drágulását vizsgáljuk meg. Az étel abból a szempontból érdekes most számunkra, hogy az alapvető hozzávalói, úgy mint például a tészta, tejföl, túró meglehetősen sokáig igen olcsón voltak kaphatók a hazai üzletekben. Ez azonban már csak a múlt, ezek a hozzávalók ugyanis mára istentelenül megdrágultak, belökve ezzel a túrós csuszát is a „szegény ember kedvencéből” a valóságos luxus kategóriába.

Elképesztő, ami a boltokban történik

A túrós csusza elkészítéséhez alapvetően 4 hozzávaló szükséges: tészta, szalonna, túró, majd az egész tetejére tejföl. Az elmúlt években ezek a hozzávalók kimondottan olcsónak számítottak a boltokban, 2023 februárjában ez azonban már korántsem mondható el. A Pénzcentrum ezúttal is a KSH hivatalos átlagáraival számolt, és az eredmény igencsak sokkoló. Mielőtt azonban elvesznénk az adatokban, megjegyezzük, hogy a tészta estében nem klasszikus csuszatésztával számoltunk, de az adatsorból hozzá a legközelebb eső, 4 tojásos, gyári készítésű spagetti tésztát használtuk, aminek paraméterei és árazása megegyezik a csuszához inkább használt társával.

Érdemes továbbá azt is megjegyezni, hogy a túró esetében a KSH 2023 januárjáig 220-250 grammos csomaggal számolt, idén azonban 200-500 grammos csomaggal, ráadásul kilós egységáron. Szerencsénkre a 250 grammos kiszerelésű túrok a mai napig igen elterjedtek a boltokban, ezért az új, kilós egységárat egyszerűen negyedeltük, ami így gyakorlatilag megfelel az utolsó, decemberben elérhető áraknak. További szerencsénk, hogy a félzsíros tehéntúr fogyasztóiár-indexe alig változott 2022 december és 2023 februárja között. Ezen fontos kritériumok mentén lássuk az adatokat:

Ahogy a statisztikákból látjuk, a túrós csusza alapanyagai igencsak megdrágultak. A 12 százalékos zsírtartalmú tejföl 325-450 grammos kiszerelésének az átlagára például 93 százalékkal emelkedett, de nincs ettől messze a 89 százalékos drágulást produkáló félzsíros tehéntúró sem. Miközben a tészta is jócskán, 68 százalékkal megdrágult. Ne feledjük, 2023 februárjában az éves átlagos élelmiszerár-emelkedés átlagos mértéke 43,3 százalékos volt. Ez azt jelenti, hogy

mind a tejföl, mind pedig a túró átlagára több mint kétszer akkora mértékben emelkedett, mint amekkora az átlagos élelmiszerár-drágulás volt.

De az átlagos élelmiszerár-drágulást a tészta árváltozása is jócskán meghaladta, sőt még a füstölt csemegeszalonna átlagára is nagyobb mértékben változott. Természetesen a százalékos árváltozás is önmagáért beszél, de az árak nyelvén esik csak igazán le az egyszeri magyar vásárló álla. Az a csemegeszalonna, aminek kilós átlagára 2022 februárjában még 2080 forint volt, immáron 3020 forintba kerül. De a tejföl is, ami korábban 340 forint volt, most 657 forint, a tészta, ami 503 forint volt, most 844 forint. A túró pedig, ami kb. 395 forintba került, most már 748 forintba kerül. Mindezt egybevetve, a Pénzcentrum kalkuláció azt mutatják,

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ez azt is jelenti, hogy a túrós csusza négy alaphozzávalója együttesen átlagosan 59 százalékkal lett drágább egy év alatt. Azaz több mint félszer annyiba kerül elkészíteni most a magyarok egyik kedvencét, mint egy évvel korábban. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az étel ízesítéséhez elengedhetetlen só kilója például 2023 februárjában 306 forintba került, miközben 2022 második hónapjában még csak 162 (!) forintot kellett érte fizetni. Elmondható tehát, hogy a legfontosabb hozzávalókon túl, a legfontosabb ételízesítő kilós átlagára is megugrott, nem kevesebb mint 89 (!) százalékkal.

Nincs már olcsó étel

Ahogy idén januárban a zsíros kenyér kapcsán, úgy most a túrós csuszával is az a helyet, hogy a korábban kifejezetten olcsónak számító alapanyagok annyira megdrágultak Magyarországon, hogy ősi kedvenceink kezdenek szép lassan luxussá válni. Ahogy láttuk, rengeteg alapanyag drágult legalább kétszer akkora mértékben, mint amekkora amúgy az átlagos élelmiszerinfláció volt hazánkban.

Ezek pedig többnyire olyan termékek, amiket a szegényebb rétegek is folyamatosan fogyasztanak. Lehet persze azt mondani, hogy a tésztát olcsóbb magunknak elkészíteni, hiszen a liszt árstopos termék, ez igaz is persze, de nincs mindenkinek gyakorlata, affinitása, ideje ehhez. A bolti árak pedig valóban az egekbe szöktek. Ahogy láttuk mind a tészták, de éppen így a tejtermékek, sőt már a húsok esetében is komoly drágulásról lehet beszélni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A legnagyobb hazai filmfesztiválon mutatkozik be a közösségi finanszírozásból megvalósult kisjátékfilm

A Magyar Mozgókép Fesztiválon találkozhat először a közönség Králl Kevin “Melange”című kisjátékfilmjével.

Üzleti ötletek tesztelése: ezt kell tenned, hogy befutó legyen a kampányod a közösségi piactéren

Magyarországon az üzleti ötletek mintegy 6 százaléka jut el abba a fázisba, hogy jutalomalapú közösségi finanszírozási kampány indulhat rájuk.

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

NAPTÁR
Tovább
2024. június 13. csütörtök
Antal, Anett
24. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. június 12. 21:45
Pénzcentrum  |  2024. június 12. 21:18
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm