A jogszabályok több mint két éve kötelezik a gyártókat és a forgalmazókat arra, hogy feltüntessék, ha egy előre csomagolt termék kiszerelését csökkentették.
A tavasz korai beköszönte és az ezzel együtt járó kedvező időjárás a szilva esetében is a megszokottnál korábbi termést jelent, így már a napokban elkezdhetjük beszerezni az éves szilvamennyiséget. A piacokon, boltokon kívül Szedd-magad mozgalmon belül, kedvezőbben beszerezhetjük a gyümölcsöt - írja az Agrárszektor.
Budapesten, a nagybani piacon június közepén 1 kilogramm szilvát 560-600 forintért kínáltak. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai alapján, az év 28. hetében a piacokon 598 forintba került a szilvának kilója. A hazai szupermárketek árai, magyar szilva tekintetében 699-899 közé tehetőek - írja a lap.
Szilva esetében is érdemes figyelnünk a „Szedd-Magad” akciókat, hiszen jelentősen olcsóbban, nagyjából 400-500 forintért juthatunk hozzá a vitaminokban és antioxidánsokban gazdag gyümölcsökhöz. Érdemes továbbá utána nézni az adott termelő elérhetőségének, mert több esetben előzetes bejelentkezésre lehet szükség. A cikk megjelenésekor elkérhető Szedd-Magad szilva akciók:
- Kerekegyháza, Kadó Gyümi
- Kecel, Fejes Tibor
- Hatvan, Növényes Nagy László
- Gyöngyös, "Székely föld" Székely családi gazdaság
- Zsámbék, Tök jó gyümölcs
- Abony, Makai Farm
- Pomáz, Breier Farm
- Pomáz, Piliskert Kft
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







