Tetézi a bajt az árstop kiterjesztése: tojás- és krumplihiányt hozhat az új korlátozás?

Tetézi a bajt az árstop kiterjesztése: tojás- és krumplihiányt hozhat az új korlátozás?

2022. november 9. 16:05

Komoly krumplihiányhoz vezethet az árstop kiterjesztése: legalábbis a terméktanács elnöke korábban úgy nyilatkozott a Pénzcentrumnak, hogy a burgonya nemhogy a zsákokból, de már a földekről is elfogyott. Mint elmondta a hazai készletek nagyjából idénre elegendőek, ezt követően májusig importra szorulhat az ország. Márpedig kérdés, hogy a piacinál alacsonyabbra rögzített árak mellett ki fog étkezési burgonyát importálni Magyarországra. Bár a tojásfogyasztás jelentős hányadát fedezheti a hazai termelés, de az import itt sem elhanyagolható.

Az étkezési burgonyára és a tojásra is kiterjeszti az élelmiszer-árstopot a kormány - jelentette be Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón. A felsorolt termékeknek szeptember 30-i szinten rögzíteni az árát. Az intézkedéstől azt várja a kormány, hogy a tojás ára 25 százalékkal, a burgonyáé pedig 10 százalékkal csökken majd a magyar boltokban a mostanihoz képest.

Igen ám, de a burgonya esetében is komoly hiányhoz vezethet az ársapka. Főleg, ha azt vesszük figyelembe, hogy az Agrárszektor szerint évek óta egyre csökken a burgonya vetésterülete és terméshozama is Magyarországon, amit csak súlyosbíthatott az aszály. 2021-ben 11%-kal kevesebb burgonya termett, mint egy évvel korábban, idén pedig a helyzet még rosszabb lehet.

Decembertől csak az import jöhet számításba

Sőt, már október végén figyelmeztettek a szakemberek arra, hogy súlyos hiány fenyeget krumplifronton az idén: a megnövekedett terhek, illetve az aszály miatt már egyre kevésbé elérhetőek a burgonyából készült termékek.

A Pénzcentrum által korábban megkeresett boltok válaszaiból az derült ki, hogy bár állandó áruhiánnyal akkor nem kellett számolniuk a vásárlóknak chips vagy mirelit krumpli fronton, azért bajok valóban vannak. A Lidl például meg is jegyezte, hogy az egyik, ellátási akadozástól szenvedő chips nemzetközi beszerzés részét képezi, mely esetében időnként ellátási problémák akadhatnak. Ezen felül az Alditól megtudtuk azt is, hogy egy-egy üzletnél az esetlegesen nagyobb kereslet miatt egy-két napig van, hogy nem kapható bizonyos termék.

KATT! Hatósági ár jön a tojásra és a burgonyára - Mi vár ránk az újabb árstopok után?

Ugyanakkor az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács elnöke arról tájékoztatta korábban lapunkat, hogy a burgonya nemhogy a zsákokból, de már a földekről is elfogyott. Kecskés Gábor azt mondta:

a jelenlegi készlet nagyjából decemberig elég, ezután májusig csak európai készletekből lesz a hazai ellátás megoldva.

Viszont nagy kérdés, hogy a külföldi cégek szívesen hoznak-e be olyan terméket, amelyen a hatósági ár miatt lényegében veszteséget termelnek. Könnyen előfordulhat, hogy ahogy a hazai üzemanyagpiacról is eltűntek a külföldi beszállítók, úgy az árstopos burgonyából is elapad az import. És mint az elnök is elmondta: a hazai készletek eléggé végesek.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Tojásból is kell az import

Ugyanez a helyzet rajzolódhat ki tojásfronton is, az Agrárszektor szerint a magyar tojástermelés jellemzően magyar boltokba megy, és csak minimális az export. Azonban becslések szerint

a termelés csak a hazai igények mintegy 80%-át elégíti ki, a többi tojás importból érkezik

- árulta el korábban a Magyar Tojásszövetség alelnöke, Pákozd Gergely. Feltételezése szerint szeptemberről októberre azért nyílhatott tér a termelői árak emelésére, mert a korábban az uniós piacra Ukrajnából behozott jelentős mennyiségű tojás részben kieshetett, ami a kínálatot szűkíthette és hiányt generálhatott. És mivel most nincs olcsó import tojás, így a kiskereskedők hajlandóak a magyar tojásért is többet fizetni, illetve elfogadni a termelők részéről kért áremelést. 

A hazai tojástermelők pedig a kedvezőtlen gazdasági környezet és az aszálykárok miatt kényszerültek áremelésre. A tojás fogyasztói ára a statisztikai adatok alapján idén 37-39 százalékkal nőtt, vagyis szinte pontosan annyival, amennyivel az áram és a gáz, valamint a takarmány-alapanyagok drágultak - hangsúlyozta a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) egy október 12-i közleményében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 20. szerda
Bernát, Felícia
21. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem