Hiába csak 1,8 százalék az éves infláció, bizonyos esetekben, a boltokban egészen más számok fogadják a vásárlókat.
Nem kezdjük túl jól az új évet, további áremelkedésre számíthatunk, most a húsiparon belül a növekvő takarmányár miatt készülhetünk a drágulásra.
Hullámzó évet zárt 2021-ben a hazai sertéságazat, az önköltségi árak jelentősen emelkedtek, ezt 2022 első hónapjaiban kénytelenek lesznek érvényesíteni a sertéstenyésztők. Már 2021 végén sem tudták lenyelni a takarmányár-növekedést a tenyésztők, így a fogyasztók készülhetnek az idei újabb áremelésre.
Az év elején volt egy három hónap alatt lezajlott 25 százalékos árnövekedés az élő sertés nemzetközi piacán, majd ezt követően folyamatos árcsökkenés volt az év végéig.
Sajnos folytatódott az az évek óta megfigyelhető tendencia, hogy egy éven belül is nagyon nagy a hullámzás. Az elmúlt éveket a sertéshúságazat kettős vírushatás alatt élte, és 2021 is ilyen év volt, ugyanis ezt az ágazatot nem csak a Covid-hatás, hanem az afrikai sertéspestis megjelenése is nagyon drasztikusan befolyásolta
– fejtette ki Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke az infostartnak.Hozzátette, hogy ezzel párhuzamosan az önköltségek az ismert folyamatok miatt jelentősen növekedtek; nőttek a takarmány-, az energiaárak és a bérek is. Az árak pedig a kereskedelmet is érintették.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Éder Tamás azt is kifejtette, hogy a bolti polcokon a sertéshúsból készült termékek sem drágultak tavaly, de mivel az élő sertés ára ma már nem fedezi a gazdák költségeit, így árrobbanásra lehet számítani, hogy a gazdák ne adják tovább veszteséggel a sertést.
Az év végén már meg is kezdődött a korrekció, amely fél éven át még folytatódni fog, ez miatt a polcon látható árak is növekednek majd 2022 első felében. Bár a várható árnövekedésről az érdekképviselet vezetőjeként nem mondhatott semmit, de a 25-30 százalékos takarmánydrágulás szerinte úgy épül majd be az önköltségi árakba, hogy van egy "durva hüvelykujjszabály": a teljes élő sertés előállítási ára 65-70 százalékban a takarmányáron múlik.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








