Fontos rámutatni, hogy nem minden közhiedelemből táplálkozó megoldás olyan hatékony eszköz a spórolásra, mint gondolnánk.
Ezek nélkül nem bírnák a magyarok a pokoli hőséget: kiderült mik a kánikulai nyár slágertermékei
Nem csak a ventilátorok bizonyultak eddig slágerterméknek a nyáron: a magyarok jégkockakészítővel, szódagéppel is felszerelkeztek, valamint úgy tűnik, a kézi gőzölő az új kényelmi eszköz az idei nyaralásokon. Ezen három termékből 100-200%-kal többet is eladtak előző évhez képest az egyik műszaki áruházlánc polcairól, a melegrekord és a járvány hagyatéka is mozgathatta a keresletet.
Évek óta a nyár legkeresettebb terméke a ventilátor, viszont az idei melegrekordnak köszönhetően az érdeklődés minden elvárást felülmúlt: idén júniusban az előző év azonos időszakában értékesített mennyiség tízszeresét adták el, és több napi értékesítési rekord is megdőlt a műszaki áruházlánc beszámolója szerint. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy néhány kisebb kényelmi termék is erőteljesen fogyott ezen időszakban, amikor végre kicsit felszabadultabban lehet élvezni a nyarat, a járványhullám lecsengése után - a kánikula elleni küzdelem slágertermékeiről a MediaMarkt közölt összefoglalót.
Viszlát, retró szifon!
Amióta létezik a szódagép, a buborékos víz rajongói (és a kidobott PET palackok terhétől így megszabaduló, tudatosabb fogyasztók) könnyen szert tehetnek a korábban főként szódaszifonnal elkészíthető italra. Egy ilyen eszköz egyszeri alkalommal maximum 1 liter mennyiségben készít szódavizet az otthoni ivóvízből, de egyetlen gázpatronnal akár 60-80 liter is elkészíthető a következő patroncseréig.
Úgy tűnik, idén különösen szeretik a buborékos vizet a magyarok, ugyanis az elektronikai üzletlánc tapasztalatai szerint idén júniusban kétszer annyi szódagépet adtak el, mint előző évben, ilyen kimagasló keresletet a korábbi években sem láttak.
Ehhez részben az is hozzájárulhatott, hogy az így előállított szódavizet változatos ízekben is kipróbálhatják már az ital rajongói a különböző ízesítők hozzáadásával, az egyik ismert kólagyártó pedig nemrég dobta piacra kóla ízű szódaszirupját.
Profi jégkockakészítésbe kezdtünk otthon
Az otthoni jégkockakészítés is teljesen új szintre lépett az áruházlánc tapasztalatai szerint: az egyszerű, fagyasztóba helyezhető változatok helyett rekordszinten viszik a nagyobb mennyiség előállításra képes, hordozható kisgépeket. Eddig is szezonja volt ezeknek nyáron, de nem ekkora mértékben: 2020. júliusához képest ugyanis 200%-kal többet adtak el a hordozható készülékekből. Ezekkel akár 2 liternyi jégkocka is előállítható egyszerre, sőt a modernebb készülékek már LED működtető panellel rendelkeznek, ennek segítségével kijelzőn keresztül követhetjük a jégkockakészítés folyamatát.
A kiugró kereslet a szódagépek és a jégkockakészítők esetében bennünket is meglepett, azt látjuk, hogy ötletes és kiválóan előkészített közösségi összejöveteleket szerveznek a vásárlók
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
– osztotta meg tapasztalatait Puskás Zita, a MediaMarkt kategóriamenedzsere.
Amikor a hőfok 100 °C-ra emelkedhet
Úgy tűnik, a vásárlók idén a ruhagőzölőknek is megengedik magas hőfokot, ugyanis ezen ruhaápoló eszközökből 150%-kal adtak el többet tavalyi év azonos időszakához képest júniusban - számol be az üzletlánc. Ilyen nagyfokú kereslet a kézi gőzölők iránt eddigi években nem volt jellemző a nyári hónapokban.
„A kézi gőzölők kuriózumként emelkednek ki a nyári szezon eladásaiban. Feltételezhetjük, hogy a vásárlóink idén ezt is magukkal viszik a nyaralásra, de nem utolsó szempont az sem, hogy a forró gőz a ruhák és ágyneműk felfrissítése mellett megöli a baktériumok 99,9%-át, így vélhetően a járványidőszak óvatossági hozadékát is láthatjuk a megnövekedett érdeklődés mögött.” – zárta gondolatait Puskás Zita.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.