Egy QR-kód beolvasása vagy egy fizetési kérelem jóváhagyása is elegendő az ingyenes átutalás elindításához. Mutatjuk, mire jó a qvik!
A KSH legfrissebb statisztikái szerint bizony rengeteg élelmiszer drágult akár több mint 10 százalékkal is az utóbbi egy év során. Ennek apropóján megnéztük, hogy a 28. héten, a drágulással leginkább érintett termékek közül mely nagyáruházakban lehet a legnagyobb akciókkal hozzájutni. Mindezt azért, hogy a hétvégi nagybevásárlás során az átlagos drágulások ellenére se ürüljön ki a vásárlók pénztárcája.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a hét elején tette közzé, hogy 12 hónap leforgása alatt 2017 júniusához viszonyítva mekkora mértékben változtak a fogyasztói árak 2018 júniusára. Az adatokból kiderült, hogy az élelmiszerek ára 3,4 százalékkal emelkedett, ezen belül azonban a
Ez pedig egyáltalán nem kevés. Éppen ezért, a friss adatok nyomán megnéztük, hogy a legjobban drágult élelmiszerekért a 28. héten, mely boltokban lehet a legnagyobb akciókkal megvásárolni.
Lidl
A Lidlben a friss háztáji csirke kilója 799 forint helyett 649, míg a friss kacsacomb 480 grammja 699 forintba kerül ezen a héten, de a Bluedino grillsajt, illetve a Pilos krémfehérsajt több mint 20 százalékkal olcsóbb, ami azt jelenti, hogy előbbit 499, utóbbit 269 forintért lehet hazavinni. A tejtermékek közül szintén akciós a Kaukázusi kefir, aminek 450 grammja 119 forintba kerül.
A Lidl további akcióiért lapozd át a diszkont legújabb akciós kiadványát!
Spar
A Sparban a friss egész csirkecomb kilója 469 forintba, a Tarvis csirkemellfilé pedig 799 forintba kerül a 28. héten. A Mizo trappista sajt egész darabja 1 299, a Tolle tejföl 209, a 2,8-as Parmalat tej 189, míg a Galbani mozzarella 100 grammja 199 forintért lapul a hűtőpultokban. A Spar mélyalmos tojása 349, a Durillo száraztésztáért pedig 319 forintot kell kiperkálni.
Még több sparos ajánlatért fusd át az áruház aktuális akciós anyagát!
Tesco
A Tescóban a Bords Eve margarin 379, a friss csirkemell 999, a friss csirkeszárny 469, a friss csirkecomb 379, míg a friss pulykafelsőcomb 899 forintba kerül. A sajtok közül akciós áron kapható többek között a Tesco krémfehér sajt 299, a natúr tejes felezett trappista 1 199, a trappista félkemény sajt 1 299 és a Maasdamer sajt 1 499 forintért. Ezen felül a félegyházi tejföl 499, a Rama kockamargarin 219 forint, a Daisy vaj pedig 649 forintba kerül. A Tesco tojás méretek szerint felosztott csomagjai 20 százalékkal kerülnek kevesebbe ezen a héten.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az áruház további akcióért ide kattintva tudhatsz meg többet!
Aldi
Az Aldiban a Kokárdás UHT tej 149, a Bio teljes kiőrlésű tészta 299, míg a csirkecomb kilójáért 499 forintot kell otthagyni a diszkontban. Az Aldi egyébként dupla oldalon hirdeti bio termékeit, melyek közül a a kecsketejből vagy juhtejből készült joghurt 369, a juh- vagy kecskesajt 1 599, a lágysajt 699 forintot kóstál.
Ennél is több kedvezményes ajánlatért fusd át a bolt eheti akciós kínálatát!
Auchan
Az Auchanban az Ammerländer sajt 300 forinttal olcsóbban 1 499 forintért lehet a vásárlóké, de a vásárlók találhatnak Valdor zöldfűszeres vagy borsos-paradicsomos csirkemellfilét is 999, illetve csirkecombfilét 899 forintos áron. A baromfihúsok imádói ezen felül még bőven kedvükre randalírozhatnak az áruház sorai között, hiszen az Auchan csirke levestál 299, a pacsenyekacsa 799, míg a pulykamellfilé 1 353/1 450 forintos áron kapható.
A nagyáruház többi akciójáért ne felejtsd el megnézni az Auchan 28. heti akciós kiadványát!
Új vásárlási őrület tarolhatja le Magyarországot: kemény riválist kaphatnak az olcsó kínai webshopok
A magyar vásárlók egyre alaposabban meggondolják, mire költenek, miközben a hazai webshopoknak a nemzetközi piacterek térnyerésével és a digitális vásárlási szokások változásával is lépést kell...
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







