22 °C Budapest

Méregtelenítő és biorezonanciás készülékek miatt büntetett a GVH

Pénzcentrum
2008. november 7. 12:06

Négy vállalkozásra összesen 4,5 millió forint bírságot szabott ki a fogyasztók megtévesztése miatt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cégek ugyanis gyógyhatást tulajdonítottak az általuk forgalmazott készülékeknek, ám állításaikat megfelelő bizonyítékokkal nem tudták alátámasztani.

Kivonja a szervezetben felhalmozódott káros anyagokat (nehézfémek, nikotin, tartósítószerek stb.). Erősíti az immunrendszert. Segít a betegségek megelőzésében. Csökkenti a vércukorszintet. Ilyen és ehhez hasonló kijelentésekkel népszerűsítette az importőr Vivaldi Kft. és a forgalmazó Media Markt Saturn Holding Kft. a "VIVAMAX GYVSKY-7" nevű ionos testméregtelenítő készüléket. A kijelentésekből egyértelműen látható, hogy a két vállalkozás a készülék állítólagos gyógyhatását állította a fogyasztóknak szóló tájékoztatások középpontjába.

A reklámok állításainak valóságtartalmát minden esetben azok közreadójának kell igazolnia. Jelen esetben tehát a Vivaldi Kft-nek azt kellett volna bizonyítania, hogy a hirdetésekben szereplő állítások a szükséges hatósági eljárások megállapításai szerint is megfelelnek a valóságnak. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a Vivaldi Kft. lehetőséget adott arra, amennyiben a készülék nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor visszatéríti az árát. A versenyhatóság szerint ugyanis a garanciavállalás intézménye senkit sem mentesít a tisztességes tájékoztatás kötelezettsége alól. A Vivaldi Kft-nek a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolása miatt 1,5 millió forintos bírságot kell fizetnie. A bírság összegét növelő körülmény volt, hogy a cég az egészség megőrzésével kapcsolatos, bizalmi jellegű terméket kínált eladásra egy érzékeny fogyasztói kör számára. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a készülék forgalmazását a Vivaldi Kft. még az eljárás lezárulta előtt, 2008 februárjában önként beszüntette, a jogsértő tájékoztatással felhagyott, a készülékeket ez elégedetlen fogyasztóktól visszavásárolta.

A Media Markt elleni vizsgálat jogsértés megállapítása nélkül kötelezettségvállalással zárult. Ennek értelmében az áruházak vállalták, hogy mindazon akciós reklámújságjaikban, ahol 2007. II. félév és 2008. I. félév során a "VIVAMAX GYVSKY-7" elnevezésű ionos testméregtelenítő készüléknek gyógyhatást tulajdonított, legkésőbb 2009. március 31-ig figyelemfelhívást tesz közzé. Ebben szerepel a termék megnevezése, a termék visszavásárlásának lehetősége és a kapcsolódó feltételek ismertetése, a visszavásárlás indoka, valamint a visszavásárlás határideje, amely a figyelemfelhívás megjelenésétől számított 30 napnál nem lehet kevesebb.

A Media Markt cégcsoport már a versenyfelügyeleti eljárás vizsgálati szakaszában a fogyasztókat két országos napilapban tájékoztatta az eljárásban érintett készülékkel kapcsolatos hiányosságokról, továbbá arról, hogy a készüléket igény esetén teljes áron visszavásárolja a fogyasztóktól. Továbbá minden áruházában a felhívás megjelenésével egyidejűleg tájékoztató táblát helyezett el, amelyen jelezte az ionos méregtelenítő készülék blokk ellenében történő visszavásárlásának lehetőségét, valamint körlevelet küldött az összes áruház vezetőjének a visszavásárlási igény esetén követendő eljárásról. Az áruházlánc ráadásul az egészségmegőrzéssel kapcsolatos termékek beszerzése és reklámozása során új, körültekintőbb eljárásrendet alakított ki.

Egy másik eljárásban a GVH három másik készülék forgalmazójának reklámtevékenységét is vizsgálta. A Hippocampus-BRT Kft., az Eni.Med Kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. ugyanis 2006. és 2008. között a Mobil Cell-Com, a Lenyo és a BioXline Fractal készülékeket betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatást tulajdonítottak. Csak néhány az utóbb megtévesztőnek bizonyult állítások közül: "rendkívül hatásosnak bizonyult szinte minden betegség kezelésében", "a probléma gyökerét képes kezelni, nem csak a tüneteket" stb.

A hatályos jogszabályok értelmében: ha egy vállalkozás hazai gyártmányú orvostechnikai eszközt szeretne forgalmazni, ahhoz az Országos Kórház- és Orvostechnikai Intézet tanúsítása szükséges, míg a wellness célra készült termékek esetében a procedúrára nincs szükség. A három vállalkozás wellness célú eszközként forgalmazta a készülékeket, ám a róluk szóló tájékoztatásokat tudományos bizonyítékok nélkül olyan tartalommal töltötte meg, mintha azoknak betegséget diagnosztizáló és kezelő, a betegség tüneteit enyhítő hatásuk lenne.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A három vállalkozás állításait fogyasztói nyilatkozatok, aktív sportolók és betegek szubjektív tapasztalatainak közzétételével igyekezett alátámasztani, ám ezek a GVH véleménye szerint nem helyettesíthetik a tudományosan megfelelően alátámasztott vizsgálatok eredményeit. Két esetben vizsgálatok is történtek, ám a kizárólag gyulladásos izületi megbetegedések kezelésének hatását vizsgáló kísérletben mindössze 44 fő vett részt, míg a biorezonancia daganatokra gyakorolt hatását nem embereken vizsgálták.

Mindezek alapján a GVH megállapította, hogy a Hippocampus-BRT Kft., az Eni.Med Kft. valamint az Europa Utazásinformációs Központ Szolgáltató Bt. tájékoztatásai alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére, így a három társaságra 1-1-1 millió forint bírságot szabott ki. Súlyosító körülménynek bizonyult, hogy a cégek hosszú időn át rendkívül sok fogyasztóhoz juttatták el hirdetéseiket, akik helyzetükből adódóan sérülékeny fogyasztóknak tekinthetők. A bírság összegét csökkentette ugyanakkor, hogy a vállalkozások a végfogyasztók számára biztosították a díjmentes kipróbálás lehetőségét.

A bírságon túl a GVH határozatának kézhezvételétől számított 15 napon túl megtiltotta a jogsértő tájékoztatások közzétételét és kötelezte a három vállalkozást, hogy minden olyan honlap nyitóoldalán, ahol bármilyen tájékoztatást tesznek közzé a Mobil Cell-Com, a Lenyo vagy a BioXline Fractal készülékekről, jól láthatóan, észrevételek közzététele nélkül fél éven keresztül ismertessék a versenyhatóság döntését.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem