Étel helyett DVD lejátszót vesznek a magyarok

A kevesebből pedig máshogyan is élünk. Nálunk - illetve a térségben általánosan - a családok költségeinek negyedét teszi ki az élelmiszerekre költött öszszeg. A GfK szerint ez az érték Nyugat-Európában 12-15 százalék körül alakul. A tíz százalékpontos különbözetet ott tartós fogyasztási cikkekre, ruhára, szabadidős és kulturális tevékenységre költik el.

A fogyasztásbővüléssel együtt azonban a hazai fogyasztás szerkezete is kezd átalakulni. A háztartások költéseiben folyamatosan csökken a napi fogyasztási cikkek részaránya, és emelkedik a tartós javakra - műszaki cikkekre, lakásra és szolgáltatásokra - költött öszszeg aránya. Igaz, hogy a műszaki cikkek folyamatos árcsökkenése mellett, de 2000-hez képest Magyarországon meghatszorozódott a mobiltelefonok száma - száz emberre már 158 készülék jut -, és a magán használatú CD-lejátszók, mikrohullámú sütők, videokamerák és számítógépek száma is négy-ötszörösére nőtt - írja a Népszabadság.

Magyarországon tavaly a családi büdzsé nyolc százaléka ment el tartós fogyasztási cikkekre, ám a nyugat-európai átlag 11-12 százalék körül alakul. Bár azt sem árt elfelejteni, hogy a hazai termékpalettán aránylag kevesebb van a felső kategóriásnak számító műszaki árucikkekből. Vagyis: lehet, hogy darabra ugyanannyi DVD-lejátszó fogy, ám nem ugyanazt veszi, veheti meg a magyar, mint a nyugati fogyasztó.

A piackutatók jelzéseiből ugyanakkor egyértelműen kiderül, hogy van egy izmosodó hazai vásárlói réteg, amely egyre inkább odafigyel a termék minőségére, és ezért hajlandó is mélyebben a zsebébe nyúlni. A kutatók azonban a kifejezetten erős vásárlóerejű felső csoport mellett az utóbbi években leszakadó, gyenge vásárlóerejű rétegre is felhívják a figyelmet. Valószínűleg ez utóbbi csoport az, amelynek a csökkenő élelmiszer-fogyasztása megjelenik a KSH adataiban. E szerint szinte minden élelmiszer-kategóriában 5-10 százalékkal esett viszsza az egy főre jutó fogyasztás.

Mivel a műszaki és szórakoztatóelektronikai termékek piaca a megszorításokig rendületlenül bővült, könnyen lehet, hogy ez a fogyasztói csoport inkább kikoplalja a mobil, a DVD, vagy az LCD televízió árát. A koplalás nem feltétlenül menynyiségi csökkenést jelent, hanem a kifejezetten olcsó, legalsóbb árkategóriás élelmiszerek vásárlását. Ennek megfelelően az élelmiszer-kínálatban folyamatosan növekvő mennyiséget képviselnek az olcsóbb, kereskedelmi márkás termékek, amelyek a hazai kínálatnak lassan a 30 százalékát lefedik. Hasonlóan egyébként a brit, a német vagy a spanyol piachoz - az persze más kérdés, hogy a nálunk kínált termékek mennyire felelnek meg minőségben az ottani saját márkás terméknek.

Ugyancsak az egymástól mindinkább eltávolodó vásárlói igények figyelhetők meg a ruházkodásban. Eredendően ugyanis nem a ruha teszi a magyart - összeurópai szinten arányaiban a legkevesebbet költjük ruházkodásra. Míg a németek, görögök, osztrákok pusztán a ruházkodás öröméért is gyakran vesznek ruhát, a hazai vásárlók 85 százaléka jellemzően akkor és azért vesz ruhát, amikor kifejezetten szüksége van rá. Ugyanakkor Európában nálunk a legfontosabb a márka: míg az európai vásárlók 30-35 százaléka nézi meg a márkajelzést a ruhán, ez nálunk a vevők 45 százalékát jellemzi. Dörnyei Otília, a GfK Hungária cégvezetője úgy látja: a hazai társadalom egyre inkább szétválik a hipermarketekben és a diszkontokban kapható tömegtermékeket keresőkre és azokra, akik szívesebben járnak inkább a valamivel drágább, úgynevezett kényelmi boltokba, speciális kis üzletekbe, szupermarketekbe.

Igaz, a luxus fogalma nálunk még meglehetősen keleti. Míg Nyugaton már a szabadidő jelenti a luxust, a régióban még jobbára a felhalmozás. Könnyen lehet, hogy ez ránk fokozottan érvényes: a térségben a magyar fogyasztó szeret leginkább vásárolni. Kiugróan gyakran - 2006-ban átlagosan 353 alkalommal - tértünk be egy üzletbe. Ez még a visegrádi országok átlagának is majd a kétszerese, ahogy az átlagos vásárlás során otthagyott összeg is a duplája a környező országokénak.