Nem borzolták túlságosan árváltoztatási lépéseikkel a kedélyeket az internetes telefónia reprezentánsai az elmúlt hetek során, a Pénzcentrum.hu által rendszeresen vizsgált szereplők egyike sem szánta rá magát jelentősebb módosításra a nyár közepén, a hazai telefonálókra így csak a forint árfolyamának változása gyakorolt hatás, igaz ez legalább pozitívat. Az összefoglaló táblázatra tekintve persze megállapíthatjuk, hogy a vizsgált 6 desztinációból 4-re van lehetőségünk teljesen ingyen telefonálni, ennél többet pedig aligha várhatunk...
Változatlanul nem árt tudnunk, hogy az általunk fizetendő percdíjakra alapvetően két tényező hat:
• változik a szolgáltatók árpolitikája, vagy
• elmozdulás következik be a forint (euróval, dollárral, fonttal szembeni) árfolyamában.
A két tényező közül ez utóbbi szorulhat némi magyarázatra: a legtöbb szolgáltatónál euróban, dollárban, vagy éppen fontban tölthetjük fel virtuális számlánkat, így amennyiben ezt forint számlánkról tesszük, a mindenkor érvényes banki árfolyamon történik meg pénzünk átváltása (Ha devizaszámlát vezetnénk, nem lenne hatással ránk az árfolyamváltozás, ennek azonban pótlólagos költségei vannak.).
Az alábbi táblázatban az egy családba tartozó VoipStunt, VoipCheap, VoipDiscount, VoipBuster és az InternetCalls esetében ki kell emelni, hogy az ingyenesség már hetente csak 300 percre érvényes, az ezt meghaladó percekért 1 penny-t, illetve egy eurócentet kell fizetni a promóciós desztinációk esetében.

A Yahoo honlapja szerint a megadott percdíjakra adó és egyéb díjak jöhetnek, míg másütt ezeket tartalmazzák a táblázatban feltüntetett értékek. A szegmens úttörője, a Skype minden hálózaton kívüli (SkypeOut) hívás után 0,045 eurós bruttó kapcsolási díjat számít fel.
Elmondható, hogy az egyes szolgáltatók percdíjainak tekintetében nem tapasztalható változás, azonban az általunk fizetendő percdíjak forint értéke meglehetősen magasabb, mint a júliusi értékek köszönhetően a forint nagy mértékű gyengülésének mind az euróval, mind pedig a dollárral szemben.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Emellett a közelmúltban a "VoIP-hívők" bizalma rendülhetett meg az úttörő Skype-ban, hiszen a szolgáltatás múlt hét csütörtöktől kezdve nehezen, vagy egyáltalán nem is volt elérhető. A Skype a hibát egyébként a Microsoftra keni, ugyanis a Windows operációs rendszerhez kapcsolódó frissítés miatti tömeges számítógép-újraindítások okoztak eddig ismeretlen hibát a rendszerben.
Alapesetben egyébként "öngyógyító" algoritmusok működnek a Skype-rendszerében, de ezt a helyzetet most nem tudta kezelni a program. Ugyanis az újraindítások nagy száma miatt tömeges bejelentkezési igény keletkezett, amelyet a hálózat nem tudott kiszolgálni, szintén az újraindítások miatt.
Úgy tűnik azonban, hogy a felhasználók nem "veszik be" ezt a választ, hiszen jogosan tehetik fel a kérdést, az eddigi frissítések során is újra kellett indítani a gépet, eddig miért nem okozott ez problémát? Másrészt az eddig megbízhatónak hitt VoIP-szolgáltatásokba vetett bizalom is megrendülhet, hiszen a hagyományos vezetékes szolgáltatás terén általában kevesebb alkalommal, s jóval kisebb ideig történhet ilyen kimaradás.
Összességében egyébiránt elmondható, hogy a magasabb hangminőség mellett érdemes lehet nevesebb szolgáltatót választani azért is, mert ezeknek több felhasználójuk van, így nagyobb eséllyel oldhatunk meg több hívást hálózaton belül, tökéletesen díjmentesen.
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








