2005 augusztusában a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma meghaladta a 9 milliót, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken. Augusztusban a szolgáltatók ügyfeleinek száma a július végihez képest 0,49 százalékkal, 44 ezerrel 9 millió 21 ezerre nőtt.
2005 augusztusában a három magyarországi mobil szolgáltató ügyfeleinek száma meghaladta a 9 milliót, jelentette be a Nemzeti Hírközlési Hatóság pénteken. Augusztusban a szolgáltatók ügyfeleinek száma a július végihez képest 0,49 százalékkal, 44 ezerrel 9 millió 21 ezerre nőtt.
Augusztus végére a 100 főre jutó előfizetések száma 89,4-re nőtt, az egy hónappal korábbi 89,0-ról, illetve a 2004. augusztus végi 82,3-ról.
A 2005. augusztus végi ügyfélszám 8,46 százalékkal haladja meg a 12 hónappal korábbi szintet.
2005. augusztus végére a Vodafone piacrészesedése az előfizetésekből 20,60 százalékra emelkedett a július végi 20,38 százalékról. A Pannon GSM részesedése ugyanekkor 34,17 százalékról 34,11 százalékra, míg a T-Mobile Magyarország Rt. részesedése 45,45 százalékról 45,29 százalékra csökkent.

A forgalmazásban részt vevő, azaz az utolsó három hónapban hívást, vagy SMS-t indító, illetve fogadó feltöltéses, valamint az előfizetéses kártyák száma augusztusban 85 ezerrel, 8 millió 366 ezerre növekedett.
A forgalmazásban részt vevő előfizetések száma alapján a piaci részesedések a következőképpen alakultak: T-Mobile Magyarország Rt. 45,60 százalék (a 2005. július végi adattal azonos), Pannon GSM 34,09 százalék (2005. július végén 34,27 százalék), Vodafone 20,32 százalék (2005. július végén 20,13 százalék).
A három szolgáltató ügyfelei 2005. augusztusában 3880 számot hordoztak a 2004. májusa óta igénybe vehető számhordozhatóság keretében. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint a számhordozhatóság 2005. augusztus végéig összesen 79 519 mobilszámot érintett, amiből 35 623-at hordoztak 2005 első nyolc hónapjában.
Felejtsd el az olcsó húsvéti sonkát: a húsipari szakértő elárulta, miért fizethetünk rá a spórolásra
Húsvéti sonkavásárlás 2026: Kötözött vagy gyorspácolt, áztatva vagy főzve, olcsón vagy horror áron – mutatjuk, mire érdemes figyelni az ünnepi asztalra kerülő sonka kiválasztásakor
FRISS HÍREK
Több friss hír
08:30
NAPTÁR
Tovább
2026. április 11. szombat
Leó, Szaniszló
15. hét
Április 11.
A Parkinson-kór világnapja
Április 11.
Debrecen napja
Április 11.
A magyar költészet napja
Ajánlatunk
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Vásárlás legolvasottabb
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?

Pénzcentrum | 2026. április 11. 06:04

Pénzcentrum | 2026. április 10. 19:01

Agrárszektor | 2026. április 11. 06:03





