2020. április 2. csütörtök Áron

Elképesztően bezuhant az olaj ára: bőven számíthatunk következményekre

  • MTI
  • 2020. március 16. hétfő 21:35

Meredeken, négyéves mélypont közelébe csökkent a kőolaj világpiaci ára a legközelebbi határidős jegyzésekben hétfőn azt követően, hogy a koronavírus-járvány nyomán az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve és a világ más nagy központi bankjainak összehangolt lépései nem tudták megnyugtatni a befektetőket, ráadásul Kína ipari termelése az adatok feljegyzésének kezdete, 1990 januárja óta soha nem látott ütemben, éves összevetésben 13,5 százalékkal zuhant január-februárban.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent hétfőn eddigi napi mélypontján 10,56 százalékos mínuszban, 30,21 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 8,38 százalékos veszteségben, 29,42 dolláron állt.

Délután egy óra körül a legközelebbi, májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 10,16 százalékos mínuszban, 30,41 dolláron, a WTI pedig 7,35 százalékos veszteségben, 29,75 dolláron forgott. A Brent árának nagyobb mértékű csökkenését alapvetően az magyarázza, hogy az új koronavírus által okozott járvány Európában súlyos helyzetet teremtett. A WTI árát viszont az támogatja, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken utasítást adott a stratégiai olajtartalékok feltöltésére az alacsonyabb árakra való tekintettel.

Az olajárak erős nyomás alá kerültek kínálati oldalról, miután Szaúd-Arábia a múlt héten bejelentette, hogy áprilistól növeli kitermelését és hordónként 6-8 dollárral csökkenti minden olajtermékének árát. Ennek előzményeként kudarcba fulladt a nagy olajexportáló országok szakminisztereinek egyeztetése a kitermelés korlátozásáról. Oroszország ugyanis nem támogatta a kitermelés még erősebb visszafogását a koronavírus-járványnak a keresletre és ezáltal az árakra gyakorolt negatív hatásainak kivédése érdekében, amire válaszul a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) felmondta a kitermelést jelenleg 1,7 millió hordóval visszafogó, március végéig érvényes megállapodást.

Címlapkép: Getty Images

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

Aldi

03.01-04.05
Országos

Interspar

02.26-04.03
Országos

  Ajánlatunk