Döntöttek a részvényesek: 198 milliárd forint osztalékot fizet a MOL

Döntöttek a részvényesek: 198 milliárd forint osztalékot fizet a MOL

2024. április 25. 18:26 3 perc

A közgyűlésen a részvényesek elfogadták a MOL-csoport 2023. évi konszolidált pénzügyi beszámolóját. A közgyűlés 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényesek újraválasztották az Igazgatóság és a Felügyelő Bizottság tagjait 

A MOL Nyrt. éves közgyűlésén a vállalat részvényesei jóváhagyták az Igazgatóság jelentését a 2023. évi pénzügyi teljesítményről, valamint elfogadták az anyavállalati és konszolidált pénzügyi beszámolókat. A közgyűlés 198 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött, újraválasztotta Dr. Csányi Sándor, Anthony Radev és Talal Al Awfi igazgatósági tagokat, valamint megerősítette pozíciójában Dr. Pandurics Anettet, a Felügyelő Bizottság tagját. Egyúttal megköszönték Martonyi János elköszönő igazgatósági tag elmúlt 10 évben végzett munkáját.

A közgyűlés elfogadta az Igazgatóság 198 milliárd forintos osztalékfizetési javaslatát, amely az előző évhez hasonlóan részvényenként mintegy 150 forint alap osztalékot jelent, ezen felül a vállalat részvényenként mintegy 100 forint körüli rendkívüli osztalékot is fizet. 2023 kihívásokkal teli év volt, a MOL 1098 milliárd forint (3,1 milliárd dollár) tisztított, újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-t ért el, ami 38%-os csökkenést jelent a 2022-es évhez képest, de meghaladja a 2,8 milliárd dolláros éves iránymutatást. A vállalat adózás előtti eredménye 691 milliárd forint (1,9 milliárd dollár) volt, ami 40%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. Turbulens időszakot él az olajipar: a csökkenés elsősorban a nehéz makrokörnyezettel, a hektikus adószabályozásokkal és a kormányzati elvonásokkal magyarázható.

Az Upstream speciális tételek nélküli EBITDA-ja 339,9 milliárd forintot (953 millió dollárt) ért el 2023-ban, ami 59%-os csökkenést jelent 2022-hez képest a normalizálódó olaj- és gázárak következtében. 2023-ban a Downstream 472,4 milliárd forint (1328 millió dollár) tisztított, újrabeszerzési árakkal becsült EBITDA-t termelt, ami 44%-kal elmarad az előző évi teljesítménytől. Az alacsonyabb eredményt a Brent-Ural felár szűkülése, a petrolkémiai árrések jelentős csökkenése, valamint a magyarországi többletkiadások, így a Brent-Ural adó és a bevételalapú többletadó okozta.

A Fogyasztói Szolgáltatások EBITDA-ja 102%-kal nőtt 2023-ban, és elérte a 244,8 milliárd forintot (695 millió dollárt), köszönhetően a lengyelországi és szlovéniai üzemanyag-töltőállomás-hálózat integrációjának, a nem-üzemanyag árrés organikus növekedésének, és a 2022-ben több közép-kelet-európai országban bevezetett üzemanyagár-szabályozás megszűnésének.

A Gáz Midstream 2023-ban elérte a 93,8 milliárd forint (265 millió dollár) EBITDA-t, ami 54%-os növekedést jelent 2022-höz képest. Ennek oka a határkeresztező kapacitások iránti igény növekedése és a szabályozott tarifák kedvező alakulása volt. A körforgásos gazdaság területén pedig a legnagyobb eredmény, hogy a MOHU, a MOL-csoport tagja megkezdte a 35 évre szóló hulladékkoncesszióját Magyarországon, melynek keretében évi 4,5 - 5 millió tonna lakossági hulladék kezeléséért lesz felelős. A MOHU fenntarthatóvá teszi a hulladékgazdálkodást, 2035-ig 65%-ra növeli a hulladékok  újrahasznosítását, és megerősíti a régió újrahasznosítási iparát.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Hernádi Zsolt, a MOL-csoport elnök-vezérigazgatója elmondta: „A MOL-csoport 2023-ban is kiszámíthatatlan geopolitikai, adózási és szabályozási környezetben működött, de a nehézségek ellenére is meg tudta mutatni erejét.  Bár pénzügyi teljesítményünk elmaradt a 2022-es rekord szinttől, mégis elégedettek lehetünk tavalyi eredményünkkel és stratégiai szempontból is jelentős lépéseket tettünk. Sikerrel vettük a szankciók okozta piaci kihívásokat, rugalmasabbá tettük a kőolaj-beszerzésünket, és tovább haladtunk a   Finomítás üzletági transzformációjával is. Jelentős sikereket értünk el a Kutatás-Termelés területén, sikeres hazai sekélygázfúrásaink mellett a nemzetközi mezőink is kiválóan teljesítettek. Eredményesen integráltuk az új szlovén és lengyel piacokat kiskereskedelmi hálózatunkba, és átvettük a magyarországi hulladékgazdálkodás irányítását. Józan és pragmatikus módon haladtunk előre, így kompromisszumok nélkül tudtuk garantálni a régió ellátásbiztonságát.”

A lejáró megbízatások miatt a közgyűlés öt éves időtartamra újraválasztotta Dr. Csányi Sándor, Anthony Radev és Talal Al Awfi igazgatósági tagokat, valamint Dr. Pandurics Anettet, a Felügyelő Bizottság és az Audit Bizottság tagját.

Címlapkép forrása: MTI/Kovács Tamás

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 4. 19:31