Mark Zuckerberg nyílt forráskódú, mindenki számára elérhető mesterséges szuperintelligencia létrehozását tűzte ki célul.
Három magyar milliárdos is érdeklődik a legnagyobb horvát cégóriás iránt, de persze van egy csavar a történetben.
Mészáros Lőrinc, Jellinek Dániel és Csányi Sándor is szívesen megvásárolná déli szomszédunk, Horvátország egyik legnagyobb cégét - erről számolt be a helyi Lider. Mint megjegyzik, a gigavállalat megszerzésére mind a három üzletember érdeklődését fejezte ki a Fortenovina nevű óriás megvételére, a végső szót a főrészvényes fogja kimondani.
A tranzakciót némileg bonyolíthatja, hogy a részvények egy része a Magyarországról az orosz-ukrán háború kitörése után kivonult Sbrerbank tulajdonában vannak, így a háború miatt ezek be is vannak fagyasztva. Ez az oka annak is, hogy egy személy fog dönteni arról, végül kinek adja el - a magyar milliárdosokon kívül még egy dubaji befektető jelentkezett a konszernért.
címlapkép: Rosta Tibor, MTI/MTVA
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.






