14 °C Budapest

Kölcsönösen kiegészíti és erősíti egymást a Gazdasági Egyeztető Fórum és az Országos Érdekegyeztető Tanács

Pénzcentrum
2008. augusztus 25. 08:50

Míg az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) a hazai érdekegyeztetés legfontosabb, a munka világával összefüggő kérdésekben illetékes konzultatív testülete, addig a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF) az ország versenyképességének javítása érdekében jött létre. Ezért a két grémium nemhogy akadályozná, hanem kölcsönösen kiegészíti és erősíti egymást, elősegítve a szakmai szövetségek és érdekképviseletek, valamint a kormányzati szervek közötti együttműködést és párbeszédet.

Mind feladataikat, mind működési területüket illetően alapvetően elhatárolható egymástól az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) és a Gazdasági Egyeztető Fórum (GEF). Míg az előbbi a szélesebben értelmezett munkaügyi kérdések fő vitafóruma, addig a GEF a korábbi Versenyképességi Tanács feladatait veszi át. A tagok nem munkaadóként vesznek részt a tanácskozáson, hanem konzultációs testületet alkotnak az ország versenyképességének javítása és a gazdasági növekedés felgyorsítása érdekében.

Bizonyára félreértés okozza azokat a sajtóban megjelent információkat, amelyek a két egyeztető fórum jogosítványainak ütközésérő szólnak. A két testületben mindössze az a közös, hogy rendszeres és hatékony fórumot biztosít a gazdasági és az állami szféra szereplői számára. Az OÉT-nek nem csorbul a tájékozódási, véleményezési és egyetértési joga, amely ma is megilleti minden olyan gazdasági, szociális és munkaügyi kérdésben, amely a munkáltatók, illetve a munkavállalók érdekeit közvetlenül vagy közvetve, de jelentősen érinti.

A Gazdasági Egyeztető Fórum a már évek óta sikeresen működő Kormány-Önkormányzatok Egyeztető Fórumának mintájára alakult meg.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem