21 °C Budapest

Lezárják a fél várost: ezeket a környékeket mindenképp kerüld el!

2014. október 10. 15:05

A hétvége folyamán több rendezvényt is tartanak a Városligetben és környékén, amelyek közül kiemelkedik a Budapest Maraton. Emiatt azonban a Főváros belső kerületeinek jó részét lezárják szombaton hosszabb-rövidebb időre. Mutatjuk, melyik környékeket érdemes elkerülni, és melyik BKV járatokat érintik a lezárások.

Budapest Maraton futóversenyt rendeznek 2014. október 11-én, szombaton Budapesten a Városligetből indulva számos belvárosi helyszín érintésével, több fő közlekedési útvonal mellett az Árpád híd, a Margit híd és a Lánchíd időszakos lezárásával - olvasható a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) oldalán.

A sportrendezvény megközelítésére a budai és pesti főútvonalakat, hidakat is érintő lezárások miatt a közösségi közlekedési járatok - így például a 9:00 és 11:00 között a szokásosnál sűrűbben, 3 percenként közlekedő M1-es metró - igénybevételét kéri a BKK mindenkitől az egyéni autós közlekedés helyett.

Akik szombaton a belváros felé tartanak, úticéljuk megközelítéséhez válasszák a kötöttpályás járatokat, a metró- és villamosvonalakat. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat útvonala módosul, ezért kérjük, hogy indulás előtt tájékozódjanak a közlekedési változásokról a BKK oldalán, vagy a BKK Info alkalmazásban. A járatmódosításokat és lezárásokat részletesen itt találod meg:

Forgalomkorlátozások a közúti közlekedésben

2014. október 11-én, vasárnap a Budapest Maraton futóverseny idején lezárják a közúti forgalom elől

  • a Hősök terét az Olof Palme sétány és a Dózsa György út között 10:00 és 12:00 között, majd a Dózsa György út és a Koós Károly sétány között: 13.00 és 16.30 óra között.
  • a Koós Károly sétányt 10:00 és 16:45 között.
  • a Dózsa György utat a Podmaniczky út és a Városligeti fasor között 10:40 és 11:45 között,
  • az Andrássy utat a Hősök tere és a Bajcsy Zsilinszky út között 10:00 és 11:45 között.
  • a Nagymező utcát az Andrássy út és a Bajcsy Zsilinszky út között 11:00 és 11:40 között.
  • a Bajcsy Zsilinszky utat a József Attila utca és az Alkotmány utca között 11:00 és 12:00 között, majd az Alkotmány utca és a Nyugati téri felüljáró között 12:50 és 16:10 között.
  • a Nyugati téri felüljárót 12:50 és 16:10 között.
  • az Alkotmány utcát a Bajcsy Zsilinszky út és a Szemere utca között 11:05 és 12:00 között.
  • az Alkotmány utcát a Honvéd utca és a Bajcsy Zsilinszky út között 12:50 és 16:10 között.
  • a Jászai Mari teret a Széchenyi rakpart és a Balassi Bálint utca között 11:05 és 16:00 között.
  • a Margit hidat Buda felé a Jászai Mari tér és a Margitsziget között 11:05 és 15:55 között.
  • a Margitszigeten a Központi utat 11:20 és 15:55 között.
  • az Árpád hidat a Margitsziget és a Népfürdő utca között 11:20 és 15:25 között.
  • a Népfürdő utcát az Árpád híd és a Dráva utca között 11:25 és 15:25 között.
  • a Pesti alsó rakpartot a Közraktár utca és a Dráva utca között 7:30 és 15:10 között.
  • az Újpesti rakpartot a Szent István parki lehajtó és a Jászai Mari tér között 11:30 és 12:50 között.
  • a Széchenyi rakpartot a Jászai Mari tér és a Markó utca között 11:35 és 16:00 között.
  • a Honvéd utcát a Markó utca és az Alkotmány utca között 11:30 és 16:00 között.
  • a Honvéd utcát az Alkotmány utca és a Báthory utca között 11:30 és 13:10 között.
  • a Báthory utcát a Honvéd utca és a Vértanúk tere között 11:35 és 13:10 között.
  • a Vértanúk terét a Báthory utca és a Nádor utca között 11:35 és 13:10 között.
  • a Nádor utcát a Vértanúk tere és a Garibaldi utca között 11:35 és 13:10 között.
  • a Széchenyi teret az Akadémia utca és a Lánchíd között 11:35 és 13:20 között.
  • a Lánchidat 11:35 és 13:20 között.
  • a Fő utcát a Clark Ádám tér és a Jégverem utca között 11:40 és 13:25 között.
  • a Jégverem utcát a Fő utca és a Bem rakpart között 11:40 és 13:25 között.
  • a Bem rakpartot a Jégverem utca és a Halász utcai lehajtó között 11:40 és 13:25 között.
  • a Budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és a Margit híd között 7:30 és 13:55 óra között.
  • a Neumann János utcát a Hevesi György út és a Pázmány Péter sétány között 12:00 és 14:00 óra között.
  • a Hevesi György utat a Magyar Tudósok útja és a Neumann János utca között 12:00 és 14:00 között.
  • a Magyar Tudósok útját a Pázmány Péter sétány és a Hevesi György út között 12:00 és 14:00 között
  • a Pázmány Péter sétányt a Műegyetem rakpart és a Dombóvári út között 12:00 és 14:00 óra között,
  • a Műegyetem rakpartot a Szent Gellért tér és a Pázmány Péter sétány között 12:00 és 14:20 között
  • a Szent Gellért teret a Műegyetem rakpart és a Szabadság híd között: 12:10 és 14:20 között.
  • a Szabadság híd Pest felé vezető oldalát 12:10 és 14:25 között.
  • a Fővám teret 12:10 és 14:25 között.
  • a Közraktár utcát 12:10 és 14:35 között.
  • a Váci utat a Nyugati téri felüljáró és a Ferdinánd híd között 12:50 és 16:20 között.
  • a Lehel utat a Ferdinánd híd és a Dózsa György út között: 12:50 és 16:20 között.
  • a Dózsa György utat a Lehel út és a Hősök tere között 13.00 és 16:30 között.
  • a Városligeti körutat a Koós Károly sétány és a Paál László sétány között 13:05 és 16:35 között.
  • a Paál László sétányt a Városligeti körút és az Olof Palme sétány között 13:05 16:35 között.
  • az Olof Palme sétányt a Paál László sétány és a Műcsarnok mögötti út között 13:10 és 16:40 között.
  • a Műcsarnok mögötti utat az Olof Palme sétány és az 56-osok tere között 11:30 és 16:50 között.
  • a Városligeti körutat a Koós Károly sétány és az Olof Palme sétány között 11:20 és 12:50 között.
  • az Olof Palme sétányt a Városligeti körút és a Hősök tere között 11:30 és 12:50 között.


Így módosulnak a BKV járatok szombaton:

M1-es metró

Az M1-es metró október 11-én, szombaton a futóversenyek rajthelyszínéül szolgáló Városliget kényelmesebb, gyorsabb megközelítése érdekében 9:00 és 11:00 között a szokásosnál sűrűbben, 3-5 helyett 3 percenként közlekedik.

2-es villamos

A 2-es villamos október 11-én, szombaton 12:00 és 14:20 között a Közraktár utcai útátjáró lezárása miatt rövidített útvonalon, a Közvágóhíd H és a Boráros tér H között, majd 14:20 és 16:00 között a Balassi Bálint utca lezárása miatt a Közvágóhíd H és a Kossuth Lajos tér (Széchenyi rakpart) között közlekedik. 12:00 és 14:20 között a Boráros tér H és a Nyugati pályaudvar között közlekedő 2-es villamospótló busz pótolja a villamosokat.

A 2-es villamospótló busz a Boráros tér H végállomástól a Nyugati pályaudvar M végállomás felé a Boráros tér-Közraktár utca-Bakáts utca-Lónyai utca-Kálvin tér-Kecskeméti utca-Egyetem tér-Károlyi utca-Ferenciek tere-Petőfi Sándor utca-Szervita tér-Bécsi utca-Erzsébet tér-Október 6. utca-Arany János utca-Hercegprímás utca-Hold utca-Báthory utca-Szemere utca-Kálmán Imre utca-Podmaniczky utca-Teréz körút-Nyugati pályaudvar útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

Boráros tér H: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Lónyay utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Czuczor utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Török Pál utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Kálvin tér M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Ferenciek tere M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Szervita tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Erzsébet tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Hercegprímás utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Hold utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Kossuth Lajos tér M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Batthyány örökmécses: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Báthory utca: a 9-es busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a 923-as és a 934-es busz felszállóhelye.

A 2-es villamospótló busz a Nyugati pályaudvar M végállomástól a Boráros tér H végállomás felé a Nyugati pályaudvar-Teréz körút-Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út-József Attila utca-József nádor tér-Szende Pál utca-Apáczai Csere János utca-Március 15. tér-Belgrád rakpart-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Üllői út-Ferenc körút-Boráros tér-Közraktár utca-Boráros tér útvonalon közlekedik, az alábbi megállóhelyek érintésével:

Nyugati pályaudvar M: a 923-as és a 924-es busz felszállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállóhelye,
Báthory utca: a 9-es busz megállóhelye,
Arany János utca M: a 9-es busz megállóhelye,
Szent István bazilika: a 9-es busz megállóhelye,
Hild tér: a 16-os és a 105-ös busz megállóhelye,
Szende Pál utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Petőfi tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Fővám tér M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Kálvin tér M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Köztelek utca: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Corvin-negyed M: a 923-as busz megállóhelye,
Mester utca: a 923-as busz megállóhelye,
Boráros tér H: a 15-ös és a 115-ös busz végállomása.

9-es autóbusz

A 9-es busz október 11-én, szombaton 11:00 és 11:45 között a Margit híd helyett az Erzsébet hídon át közlekedik.

Óbuda, Bogdáni út felé a járat az Astoria-Kossuth Lajos utca-Ferenciek tere-Szabad sajtó út-Erzsébet híd-Attila út-Apród utca-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Árpád fejedelem útja módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Deák Ferenc tér M, a Szent István bazilika, az Arany János utca M, a Báthory utca, a Nyugati pályaudvar M, a Jászai Mari tér és a Margit híd, budai hídfő H megállót. A 9-es buszra a terelt útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni:

Ferenciek tere M: az 5-ös, a 7-es és a 8-as busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz megállóhelye,
Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállóhelye,
Halász utca: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Margit híd, budai hídfő M: a 86-os busz megállóhelye.

Kőbánya alsó vasútállomás felé a járat a Bem rakpart-Bem József tér-Fő utca-Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Apród utca-Szarvas tér-Krisztina körút-Erzsébet híd-Szabad sajtó út-Ferenciek tere-Kossuth Lajos utca-Astoria-Múzeum körút módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Jászai Mari tér, a Nyugati pályaudvar M, a Báthory utca, az Arany János utca M, a Szent István bazilika, a Deák Ferenc tér M és az Astoria M megállót. A terelt útvonalon a 9-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Bem József tér: a 86-os busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállóhelye,
Szilágyi Dezső tér: a 86-os busz megállóhelye,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállóhelye,
Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
Döbrentei tér: a 86-os busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz megállóhelye,
Astoria M: az Astoria szálló előtt.

15-ös és 115-ös autóbusz

A 15-ös és a 115-ös busz október 11-én, szombaton

11:00 és 11:45 között az Alktomány utca és a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt két szakaszra osztva közlekedik egyrészt a Boráros tér H és a Deák Ferenc tér M, másrészt az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M és a Nyugati tér M között, majd
11:30 és 15:15 között már teljes útvonalán, de a Népfürdő utca lezárása miatt a Váci úton, ez idő alatt azonban
11:45 és 12:55 között a Honvéd utca és a Vértanúk tere lezárása miatt
a Boráros tér felé a Nyugati tér-Bajcsy-Zsilinszky út-József Attila utca-József nádor tér-Szende Pál utca-Apáczai Csere János utca-Március 15. tér-Belgrád Rakpart-Fővám tér-Vámház körút-Kálvin tér-Üllői út-Ferenc körút-Boráros tér,
az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé a Szemere utca-Kálmán Imre utca-Podmaniczky utca-Nyugati tér-Szent István körút-Hegedűs Gyula utca módosított útvonalon, majd
12:55 és 16:00 között az Alkotmány utca lezárása miatt
a Boráros tér felé a Pannónia utca-Szent István körút-Nyugati tér-Teréz körút-Podmaniczky utca-Kálmán Imre utca-Honvéd utca-Báthory utca-Vértanúk tere,
az Árpád híd M, illetve a Gyöngyösi utca M felé a Szemere utca-Kálmán Imre utca-Podmaniczky utca-Teréz körút-Nyugati tér-Szent István körút-Hegedűs Gyula utca útvonalon. Mindeközben
12:20 és 14:20 között a Boráros tér felé a Közraktár utca lezárása miatt a Ferenc körúton.

16-os autóbusz

A 16-os busz október 11-én, szombaton 11:45 és 13:10 között a Lánchíd helyett az Erzsébet hídon keresztül közlekedik.

A Deák Ferenc tér felé a busz a Clark Ádám tér-Lánchíd utca-Apród utca-Szarvas tér-Döbrentei tér-Erzsébet híd-Március 15. tér-Belgrád rakpart-Irányi utca-Ferenciek tere-Petőfi Sándor utca-Szervita tér-Bécsi utca-József Attila utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Deák Ferenc tér módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Széchenyi István tér és a József nádor tér megállót. A terelt útvonalon a 16-os buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye,
Döbrentei tér: az 5-ös, a 86-os és a 178-as busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz megállóhelye,
Ferenciek tere M: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye,
Szervita tér: a 15-ös és a 115-ös busz megállóhelye.

A Széll Kálmán tér M felé a busz a Deák Ferenc tér-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Kossuth Lajos utca-Ferenciek tere-Szabad sajtó út-Erzsébet híd-Szarvas tér-Apród utca-Lánchíd utca-Clark Ádám tér-Alagút módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Hild tér és a Széchenyi István tér megállót. A terelt útvonalon a 16-os buszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

Deák Ferenc tér M: a 9-es busz megállóhelye,
Ferenciek tere M: a 7-es busz megállóhelye,
Március 15. tér: a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz megállóhelye,
Várkert Bazár: a 86-os busz megállóhelye.

19-es, 41-es villamos

A 19-es és a 41-es villamos október 11-én, szombaton 11:45 és 13:10 között a Halász utca lezárása miatt rövidített útvonalon közlekedik a dél-budai végállomása és a Clark Ádám tér között. Az M2-es metró vonala a 86-os busszal érhető el.

26-os autóbusz

A 26-os busz október 11-én, szombaton 11:15 és 15:45 között a margitszigeti Központi út lezárása miatt nem közlekedik.

34-es, 106-os autóbusz

A 34-es és a 106-os busz 11:15 és 15:45 között az Árpád híd M végállomás felé közlekedve nem érinti a Margitsziget/Árpád híd M megállót.

20E, 30-as, 30A, 230-as autóbusz

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz október 11-én, szombaton 10:45 és 16:45 között mindkét irányban módosított útvonalon közlekedik.

Megyer, illetve Káposztásmegyer felé a járatok a Dózsa György út-Ajtósi Dürer sor-Hermina út-Erzsébet királyné útja-Hungária körút-felüljáró-Reitter Ferenc utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Damjanich utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Vágány utca/Dózsa György út és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt útvonalon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Ötvenhatosok tere (csak a 20E): a 30-as busz megállóhelye,
Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
Közlekedési Múzeum: a 70-es trolibusz megállóhelye,
Kacsóh Pongrác út: az 1-es villamospótló busz és a 901-es busz megállóhelye,
Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es busz megállóhelye.

A Keleti pályaudvar M felé a járatok a Reitter Ferenc utca-Mór utca-Szent László út-Vágány utca-felüljáró-Hungária körút-Erzsébet királyné útja-Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út és a Dembinszky utca megállót. A terelt útvonalon a járatokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállóhelye,
Közlekedési Múzeum: a 70-es trolibusz megállóhelye,
Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállóhelye,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es trolibusz megállóhelye.

70-es trolibusz

A 70-es trolibusz 10:50 és 17:00 között módosított, illetve rövidített útvonalon közlekedik, az alábbiak szerint:

10:50 és 11:00, majd 12:55 és 17:00 között a 70-es trolibusz mindkét irányban az Erzsébet királyné útja-Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út-Damjanich utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Olof Palme sétány és a Dvořák sétány megállókat. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
a Kossuth Lajos tér M felé a 74-es troli Vakok Intézete, Zichy Géza utca és Ötvenhatosok tere megállójában,
az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé a 75-ös troli Ötvenhatosok tere és Zichy Géza utca, majd a 72-es és a 74-es troli Vakok Intézete megállójában.
11:00 és 11:50 között a 70-es trolibusz az Andrássy út, a Nagymező utca és a Báthory utca lezárása miatt rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró és az Akácfa utca között közlekedik.
11:50 és 12:55 között a Honvéd utca lezárása miatt a 70-es trolibusz módosított útvonalon, az Arany János utca M trolivégállomáshoz terelve közlekedik.

72-es trolibusz

A 72-es trolibusz helyett október 11-én, szombaton 10:50 és 16:20 között autóbusz közlekedik 72-es jelzéssel.

A 72-es autóbusz 10:50 és 11:50 között a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt rövidített, módosított útvonalon közlekedik Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, az Arany János utca M és a Báthory utca megállókat kihagyva.

13:00 és 16:20 között a 72-es autóbusz a Dózsa György út lezárása miatt

Zugló vasútállomás felé az Arany János utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Podmaniczky utca-Izabella utca-Dohány utca-István utca-Ajtós Dürer sor-Hermina út-Zugló vasútállomás módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Ferdinánd híd (Izabella utca), a Szinyei Merse utca, a Bajza utca, a Munkácsy Mihály utca, a Honvédkórház (Hősök tere M), az Állatkert, a Széchenyi fürdő M, a Kós Károly sétány, a Bethesda utca és a Közlekedési Múzeum megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Izabella utca/Király utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Wesselényi utca/Izabella utca: a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Rózsák tere: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Rottenbiller utca/István utca: a 73-as, a 74-es és a 76-os trolibusz megállóhelye,
Nefelejcs utca/István utca: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
Ajtósi Dürer sor: a 74-es és a 79-es trolibusz megállóhelye,
Ötvenhatosok tere: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye.
az Arany János utca M felé a Zugló vasútállomás-Thököly út-Stefánia út-Ajtósi Dürer sor-Hermina út-Állatkerti körút-Gundel Károly körút-jobbra Dózsa György út-Lehel utca-Lehel tér-Váci út-Ferdinánd híd-Podmaniczky utca-Bajcsy-Zsilinszky út-Arany János utca módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Honvédkórház (Hősök tere M), a Rippl-Rónai utca, a Bajza utca, a Szinyei Merse utca és a Ferdinánd híd (Izabella utca) megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:
Gundel Károly út: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
Vágány utca/Dózsa György út: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
Dózsa György út: a 914-es busz megállóhelye,
Lehel tér,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a Podmaniczky utca kereszteződése előtt.

75-ös trolibusz

A 75-ös trolibusz október 10-én, pénteken 18:00-tól 11-én, szombaton 20:00-ig a Jászai Mari tér felé az Ajtósi Dürer sor-Hermina út-Állatkerti körút-Gundel Károly út-Dózsa György út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. A terelt útvonalon a járatra a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt, majd a 72-es trolibusz Vakok Intézete, Közlekedési Múzeum, Bethesda utca, Széchenyi fürdő M és Állatkert megállóiban lehet felszállni. A Puskás Ferenc Stadion M felé a 75-ös trolibusz útvonala csak október 11-én, szombaton 10:50 és 16:30 között változik.

A 75-ös trolibusz október 11-én, szombaton 10:50 és 16:30 között a Puskás Ferenc Stadion M felé a Jászai Mari tér-Hollán Ernő utca-Csanády utca-Lehel tér-Ferdinánd híd-Izabella utca-Dohány utca-István utca-Ajtósi Dürer sor módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Ipoly utca, a Vág utca, a Dráva utca, a Dózsa György út Mm, a Kassák Lajos utca, a Lehel utca/Dózsa György út, a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállót. A terelt útvonalon a 75-ös trolira a 76-os trolibusz Hegedűs Gyula utca, Lehel tér (Csanády utca), Ferdinánd híd (Izabella utca), Andrássy út (Vörösmarty utca M), Izabella utca/Király utca, Wesselényi utca/Izabella utca, Rózsák tere, Rottenbiller utca/István utca, majd a 74-es és a 79-es trolibusz Nefelejcs utca/István utca megállójában lehet felszállni.

78-as trolibusz

A 78-as trolibusz október 11-én, szombaton 11:00 és 12:55 között módosított, illetve rövidített útvonalon közlekedik, az alábbiak szerint:

11:00 és 11:50 között a 78-as trolibusz az Andrássy út, a Nagymező utca és a Báthory utca lezárása miatt rövidített útvonalon, a Keleti pályaudvar M és az Akácfa utca között közlekedik.
11:50 és 12:55 között a Honvéd utca lezárása miatt a 78-as trolibusz módosított útvonalon, az Arany János utca M trolivégállomáshoz terelve közlekedik.

83-as trolibusz

A 83-as trolibusz október 11-én, szombaton 12:10 és 14:10 között a Közraktár utca Budapesti Corvinus Egyetem előtti részének lezárása miatt a Fővám tér M felé a Kinizsi utca-Lónyay utca-Kálvin tér-Üllői út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Közraktár utca és a Fővám tér M megállót. A terelt útvonalon a járatra a 15-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállóiban lehet felszállni.

86-os autóbusz

A 86-os busz október 11-én, szombaton 11:45 és 13:10 között a Clark Ádám tér és a Fő utca részleges lezárása miatt Óbuda, Bogdáni út felé az Apród utca-Attila út-Vérmező út-Hattyú utca-Batthyány utca-Fő utca-Batthyány tér-Bem rakpart módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér, a Halász utca és a Batthyány tér M+H megállót. A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Szarvas tér: az 5-ös busz megállóhelye,
Alagút utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Korlát utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Körmöci utca: az 5-ös busz megállóhelye,
Széll Kálmán tér M: a 39-es busz megállóhelye,
Széna tér: a 39-es busz megállóhelye,
Mária tér: a 39-es busz megállóhelye,
Batthyány tér M+H: a 39-es busz megállóhelye mögött.

105-ös autóbusz

A 105-ös autóbusz október 11-én, szombaton 10:30 és 16:30 között két szakaszra osztva közlekedik:

a vonal északi szakaszán a Gyöngyösi utca M és a Mexikói út M között,
a vonal déli szakaszán pedig az Apor Vilmos tér és a Deák Ferenc tér M között, az alábbiak szerint:
10:30 és 11:45 között, majd 13:10 és 16:30 között megszokott útvonalán,
11:45 és 13:10 között pedig a Lánchíd helyett - a szintén terelt 16-os busszal megegyező módon (útvonala feljebb olvasható) - az Erzsébet hídon keresztül, megállva az érintett megállóhelyeken:
a Deák Ferenc tér M felé a 86-os busz Várkert Bazár, Döbrentei tér, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz Március 15. tér és a 15-ös, 115-ös busz Ferenciek tere M és Szervita tér megállóhelyén.
az Apor Vilmos tér felé a 9-es busz Deák Ferenc tér M, a 7-es busz Ferenciek tere M, a 8-as, a 110-es, a 112-es és a 239-es busz Március 15. tér, majd a 86-os busz Várkert Bazár megállóhelyén.

153-as autóbusz

A 153-as busz október 11-én, szombaton 12:00 és 14:00 között a Pázmány Péter sétány lezárása miatt terelt útvonalon, a Gazdagréti tér és a Boráros tér H között közlekedik, nem érintve az Egyetemváros - A38 hajóállomás, a Magyar tudósok körútja és a Neumann János utca megállót.

226-os autóbusz

A 226-os busz október 11-én, szombaton 11:15 és 15:45 között a margitszigeti Központi út lezárása miatt mindkét irányban a Váci úton közlekedik, ezért nem érinti a Szállodák és a Jászai Mari tér közötti megállókat. (A Zenélőkút megállóban Óbuda felé megáll a 226-os busz.) A terelt útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:

Népfürdő utca: a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
Árpád híd M: az 1-es villamospótló busz megállóhelye,
Dózsa György út M: a 950-es busz megállóhelye,
Lehel tér M: a 914-es és a 950-es busz megállóhelye,
Nyugati pályaudvar M: a járat saját végállomási megállóhelye,
Lehel tér M: a 950-es busz megállóhelye,
Dózsa György út M: a 950-es busz megállóhelye,
Árpád híd M: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye,
Népfürdő utca: a 26-os, a 34-es és a 106-os busz megállóhelye.

A futóversennyel kapcsolatban további részletek olvashatóak a rendezvény honlapján. A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a futóverseny idején a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. Az esetleges kellemetlenségek miatt ezúton is kérjük és köszönjük utasaink megértését és türelmét.

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem