Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette: Magyarország legnagyobb autógyárát hozza létre a Mercedes.
A Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletet hirdetett abban a perben, amelyet 7 korábbi telektulajdonos indított a velük opciós szerződést aláíró Best Invest Projekt Hungária Kft. tulajdonosai ellen - írja a Napi.
Kecskemét városvezetése elővásárlási jogot alapított az ingatlanokra a Mercedes-gyár megépítésének bejelentése után, majd az eredeti tulajdonosokat kifizette. A vételárat - amelyért az önkormányzat hozzájutott az ingatlanokhoz - a gazdák és a Best Invest Projekt Hungária Kft.-vel kötött opciós szerződés határozta meg.
Az ügylet keretében az önkormányzat mintegy 440 hektárnyi területet vont ki a mezőgazdasági művelésből, majd a szükséges közműépítések után továbbértékesítette a területet a Daimler AG magyarországi leányának.
A Best Invest ellen pert indító korábbi telektulajdonosok a jó erkölcsbe ütközőnek tartották, hogy a kft. 36%-os sikerdíjat számított fel, amikor opciós szerződést kötött velük földjeik eladására. A Best Invest Projekt Hungária Kft. opciós szerződése alapján hektáronként 14 millió forint vételárat ajánlott az ingatlanokért, amelyből 6 millió forintig 3%, a 6 millió feletti részből pedig 50% volt a jutaléka.
A beruházásban érintett területnek összesen körülbelül 150 tulajdonosa volt, a Best Invest többségükkel opciós szerződést kötött, amelyekkel a társaság több milliárd forinthoz jutott. A felperesek keresetét a bíróság elutasította, az indoklás szerint az nem volt megalapozott, mivel az opciós szerződés kölcsönösen megegyező akaratukból jött létre.
Tényleg életveszélyes a magyar luxusutazók kedvenc országa? A februári káosz mindent megváltoztatott
A magyar Külügyminisztérium egymást követő figyelmeztetései jól mutatják, milyen hirtelen tudnak eszkalálódni a kartellháborúk.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







