Pillanatok alatt elszabadult a káosz a szüreti felvonuláson: lovak és hintó sodorták el a járókelőket.
A 89 éves Bodrogi Gyulát érte baleset, de a színművész jól viseli a bajt. Mint mondta, a munkában sem akadályozhatja meg a sérülés.
Néhány hónappal azután, hogy Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesetet szenvedtek előadás közben, most egy igazi legenda, a hamarosan kilencvenedik szüketésnapját ünneplő Bodrogi Gyula sérült meg a színházban - erről a Blikk ír. A legendás művész szombaton, a Színházak Éjszakáján felkötött karral jelent meg egy rendezvényen.
Bodrogi a lapnak elmondta, hogy egy lépcsőről esett le, és repedést szenvedett az egyik keze néhány csontjában. Hozzátette, hogy azért olyan nagy baj nincs:
Sajnos elestem. Jöttem le a színház lépcsőjén a színészbejárónál, amikor beakadt a sarkam és putty, már a földön is voltam. Ez nagyjából tíz napja történt – fogalmazott a Blikknek Bodrogi Gyula, akit az esést követően azonnal orvoshoz vittek. – Alaposan megvizsgáltak, és ott derült ki, hogy elrepedt az egyik csontom. Az esés közben próbáltam védeni magam, ezért a bal kezemmel tenyereltem le, ezt viszont a csontom bánta. Azóta fel van kötve a kezem. Még nem tudom, meddig kell így hordanom, majd az orvos megmondja. A lényeg, hogy jól vagyok, ez csak egy kis baleset, amiből hamar rendbe jövök
- mondta a 89 éves színművész. Még arról is beszélt, hogy mint karrierje során minig, most is ugyanúgy fog tovább dolgozni, a napokban már színpadra is lép az Egri Csillagok Szulejmén szultánjaként. Elárulta, hogy bár most felkötött kézzel jár, a színpadon semmit nem látnak majd abból a nézők, hogy baleset érte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






