A golfozó előre elrejtett egy labdát a lyukban, hogy egyetlen ütésből elért találatot színleljen, a biztonsági kamerák felvételei azonban lebuktatták.
Döntött az európai szövetség, jó hírt kaptak a magyar csapatok: még ketten indulhatnak a BL-ben
Ősztől a férfiak mezőnyében új, bővített lebonyolítási rendszert vezetnek be a kézilabda BL-ben, míg a nőknél egyelőre változatlan marad a versenyformátum.
A kézilabda Bajnokok Ligája következő idényében a Veszprém és a Győr mellett szabadkártyával a Ferencváros női, valamint a Szeged férficsapata is rajthoz állhat, a Tatabánya kérelmét azonban elutasította az európai szövetség.
A férfiaknál a magyar bajnok Veszprém részvétele már korábban is biztos volt, hozzájuk csatlakozik a szabadkártyával induló Szeged. A Tatabánya az elutasított pályázata után a második vonalban, az Európa-ligában szerepelhet. A férfimezőny létszáma a következő szezontól a korábbi tizenhatról huszonnégy csapatosra emelkedik. A sorsoláson hat négytagú csoportot alakítanak ki, ahonnan az első két-két helyezett jut be a tizenkét csapatos középdöntőbe, míg a harmadik és negyedik helyen végző együttesek az Európa-ligában folytathatják.
A középdöntőben két hatcsapatos csoportban folytatódnak a küzdelmek. Az együttesek nem játszanak újra a korábbi csoporttársaikkal, hanem magukkal viszik az egymás elleni eredményeiket. Mindkét csoportból a legjobb négy csapat jut be a negyeddöntőbe, míg az ötödik helyezettek az Európa-ligába kerülnek át. A négyes döntőnek jövőre is Köln ad otthont.
A szeptember 9-én rajtoló idényben több magyar légiós is pályára lép a legrangosabb európai kupasorozatban. A német MT Melsungen színeiben Sipos Adrián és Palasics Kristóf, a román Dinamo Bukarestben Pergel Andrej, míg a lengyel Orlen Wisła Płock együttesében Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilić Zoran szerepel majd.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A női mezőnyben a bajnok és kupagyőztes Győri Audi ETO KC indulása eleve garantált volt, a Ferencváros pedig szabadkártyával csatlakozik a tornához. Szintén biztos résztvevő a Vámos Petrát és Albek Annát is foglalkoztató, BL-címvédő francia Metz HB, míg Faluvégi Dorottya csapata, a román CSM Bukarest a zöld-fehérekhez hasonlóan szabadkártyával kapott indulási jogot.
A női Bajnokok Ligája lebonyolítása egyelőre nem változik, a csapatok az utolsó szezonjukat játsszák a jelenlegi formátumban. A résztvevőket két nyolctagú csoportba sorsolják, ahonnan az első két-két helyezett közvetlenül a negyeddöntőbe jut, míg a harmadiktól a hatodik helyig végző együttesek a rájátszásban küzdenek meg a legjobb nyolc közé kerülésért. A női szezon szeptember 5-én veszi kezdetét, a négyes döntőt pedig jövőre is a budapesti MVM Dome-ban rendezik meg.
Szédületes aranyérem: győzött a magyar 4x100-as váltó az Eb-n, két arany is összejött csütörtök este
200 méter után csak hatodik volt a magyar váltó, Németh Nándor és Milák Kristóf viszont ritkán látható hajrát produkáltak, és egyetlen karcsapás döntött a magyar...
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







