Jövő télen közvetlen repülőjárat indul Budapestről a thaiföldi Phuket szigetére, így az utazóknak nem kell átszállással bajlódniuk.
Itt az újabb budapesti lomtalanítás dátum: ez a kerület készülhet, még márciusban elviszik a lomot mind a 7 körzetben
Az I., az V. kerület és Csepel után megérkezett a következő kerület lomtalanítási dátuma is. A XIII. kerületben is még márciusban lesz a lomkikészítési időszak. A 7 körzetre különböző dátumok vonatkoznak, ezért nagyon fontos, hogy Budapest közterületi rendjének és tisztaságának megóvása érdekében csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készítsék ki a lomokat a lakosok. A nem a megjelölt időpontban történő lomkikészítés közterület-szennyezési szabálysértésnek minősül!
Először az V. kerületben, február 28-án, majd az I. kerületben, március 1-jén lesz lomtalanítás 2025-ben. Március 2-től 13-ig a csepeli, vagyis XXI. kerületi területek következnek. Most derült ki, hogy még a XIII. kerületben is sort kerítenek a lomtalanításra március folyamán. A többi kerületre vonatkozó dátum még nem ismert. Az összes eddig ismert dátum elérhető ebben a cikkünkben, melyet folyamatosan frissítünk, ahogy új információ derül ki.
Lomtalanítás 2025: Budapest 13. kerület
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a XIII. kerületben március 16. és 23. között lesz lomtalanítás. A XIII. kerületben összesen 7 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
- 1. körzet: március 16., vasárnap
- 2. körzet: március 17., hétfő
- 3. körzet: március 18., kedd
- 4. körzet: március 19., szerda
- 5. körzet: március 20., csütörtök
- 6. körzet: március 21., vasárnap
- 7. körzet: március 23., hétfő
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







