Egy friss becslés szerint 2025 szeptemberében 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát Magyarországon.

A jövő hét elején még sok napsütés várható, majd szerdától jellemzően borult, párás, ködös időre kell készülni, számottevő csapadék nem valószínű - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből
Hétfőn a Dunántúlon erősebben felhős időszakok és területek egyaránt lesznek, másutt viszont kevesebb felhő ígérkezik, számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 0 és plusz 5 fok között várható.
Kedden hajnalban pára- és ködfoltok lehetnek, majd napközben derült, napos idő várható csapadék nélkül. Estétől észak felől átmenetileg megnövekszik, megvastagszik a fátyolfelhőzet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A hőmérséklet reggel többnyire mínusz 8 és mínusz 4 fok között alakul, a hidegre hajlamos helyeken több fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Kora délutánra mínusz 1 és plusz 3 fok közé melegszik fel a levegő.
Szerdán észak felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, így általában erősen felhős vagy borult lesz az ég. A középső országrészben napközben előfordulhatnak nagyobb szakadozások a felhőzetben és a nap is kisüthet. Elszórtan várható hószállingózás, kisebb havazás, amelyet nyugaton havas eső, eső válthat. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, azonban az Észak-Dunántúlon időnként megélénkül, a hegyekben erős lökések is lehetnek. A minimum általában mínusz 7 és mínusz 2 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek.
Kora délután mínusz 2 és plusz 5 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Csütörtökön reggelre helyenként köd képződhet, napközben pedig általában erősen felhős vagy borult, párás idő várható. Csapadék nem valószínű, inkább csak jelentéktelen szitálás, hószállingózás fordulhat elő. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet többnyire mínusz 5 és 0 fok között alakul, a kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken lesz a leghidegebb, de északnyugaton, nyugaton fagymentes lehet az éjszaka. A csúcsérték 0 és 6 fok között változik, a tartósabban ködös, borult részeken lesz a hidegebb.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Pénteken borult, párás, ködös idő valószínű zúzmarával, de kisebb eséllyel előfordulhatnak derült, napos részek is. Csapadék nem valószínű és gyenge marad a légmozgás is. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 2 fok között várható. A csúcsérték általában fagypont körül alakul, de a napos részeken ennél jóval melegebb is lehet.
Szombaton borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 4 és plusz 2, délután általában mínusz 2, plusz 3 fok valószínű.
Vasárnap borult, párás, helyenként ködös idő valószínű zúzmarával. Csapadék nem várható és gyenge marad a légmozgás is. Hajnalban mínusz 3, plusz 2, délután általában mínusz 2, plusz 3 fok valószínű.
-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


