Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
Fontos hír jött a fával fűtőknek: nagyon jól járt, aki nem tárazott még be tüzelőből 2024 telére?
Jelentősen lecsökkent az érdeklődés a tűzifa iránt 2024-ben, a Pilisi Parkerdő Zrt. kérdésünkre azt közölte: az idei évben, a januártól augusztusig tartó időszakban a tavaly értékesített tűzifamennyiség mintegy 20%-ára mutatkozott igény. A társaság árai egyébként tavaly augusztus óta változatlanok. Korábban a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége is arról beszélt, jóval kevesebben vásárolnak tüzelőt a korábbi évekhez képest. Ennek oka szerintük az, hogy sokan előrehozták a vásárlást a hatósági áras időszakban, felhalmozták a készleteket.
Radikális érdeklődéscsökkenést tapasztal a tűzifa iránt a Pilisi Parkerdő Zrt. - közölte a társaság a Pénzcentrum kérdésére. Mint kifejtették: az idei évben, a januártól augusztusig tartó időszakban a tavaly értékesített tűzifamennyiség mintegy 20%-ára mutatkozott igény, melyet ki is szolgáltak. Ugyanez a mennyiség a 2021-es év végéig tűzifaként értékesített faanyag mintegy fele.
A fűtési szezon viszont még csak most kezdődik, így megrendelések számának növekedését várjuk
- tették hozzá.
Azt is közölték, hogy a tűzifa választékuk nettó átlagárai tavaly augusztus óta változatlanok. A Budapesti érdészetnél például ilyen árakkal találkozhatnak a favásárlók:
- Keménylombos hosszú tűzifa (2-5 m): 38 400 Ft/m3
- Keménylombos méteres tűzifa: 40 900 Ft/m3
- Akác hosszú tűzifa: 40 400 Ft/m3
- Akác méteres tűzifa: 43 000 Ft/m3
- Lágy lombos és fenyő hosszú tűzifa (2-5 m): 23 000 Ft/m3
- Lágy lombos és fenyő méteres tűzifa: 25 500 Ft/m3
- 2 m3 keménylombos vágott-hasított tűzifa – kiszállítással: 159 800 Ft/2m3 (Minimum 2 m3 rendelhető)
- 2 m3 keménylombos vágott-hasított tűzifa – átvétellel: 133 400 Ft/2m3 (Minimum 2 m3 rendelhető)
- Keménylombos kalodázott tűzifa: 79 990 Ft/db (1,2 m3)
Áraink kialakításakor arra törekszünk, hogy a térségünkben élő lakosság számára elérhető áron, megbízható - és főként fenntartható - forrásból tudjuk biztosítani a téli tüzelőt
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- tette hozzá a Pilisi Parkerdő.
Korábban a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége is arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy a 2024-es évben jelentősen lecsökkent a tűzifa iránti kereslet, ennek egyik fő oka a korábban futó, hatósági áras tűzifaprogram. Ugyanis tapasztalataik szerint így előrehozták az emberek a tűzifaberuházásokat, és akár több évre előre felhalmozták a készletüket. Ők is megerősítették: a tűzifa ára 2023-ban erősen lecsökkent. A 2024-es tűzifa árak az előző évhez képest így változatlanok jelenleg, stagnálnak. Az elmúlt két évben az inflációt egyáltalán nem követték le - részletezték.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








