Emmanuel Macron francia elnök mellett több külföldi házelnök, állam- és kormányfő is részt vesz a budapesti október 23-i ünnepségen.
Megszólalt Lázár János, építési és közlekedési miniszter a rákosrendezői ingatlanfejlesztéssel kapcsolatban. Mint a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, az országnak szüksége van egy világszínvonalú fővárosra, ennek érdekében az Andrássy út folytatásaképp létrejönne az új milleniumi városközpont a rákosrendzői vasútállomás helyére.
A teürlet 130 hektár a XIII. és XIV. kerület határán, ami egy illehális hulladéklerakó jelenleg. Szennyezett a talaj, a terület jelenleg. A kormánynak azt javasoltam, hogy tárjuk fel a területet és ajánljuk fel a főváros fejlesztése érdekében ezt a 130 hektárt, amelyben a kormány is tulajdonos. Készüljön egy fejlesztési koncepció. Az első lépés a terület kitisztítása - írja a Portfolio.
A miniszterelnök megfogalmazott elvárásokat, az egyik, hogy nem lehet középszerű projekt, vagyis mi "maxi Dubajt építünk, nem mini Dubajt.
A miniszter elmondta, hogy tájseb és esztétikai környezetszennyezés a MOL torony. Most már van magasház Budapesten. Megér egy társadalmi egyeztetést, hogy kellenek-e Budapestre magasházak.
Minimum 5 milliárd euró értékű magánbefektetési beruházási nemzetközi megállapodást készítettünk elő. A projekthez ezen túl a magyar állam 1 milliárd forintot tesz hozzá.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A magyar állam ingatlantulajdonos ezen a területen, így a amint a megállapodás megszületik, akkor fogunk tárgyalni a fővárossal és az érintett kerületekkel.
Címlapkép: MTI/Lakatos Péter
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







