Bár Putyin provokációnak tekintené az amerikai atomfegyverek lengyelországi telepítését, Duda elnök szerint ez egy védelmi intézkedés lenne az elrettentés megerősítésére.

Kiderült a súlyos igazság: tényleg jó döntés volt betiltani az egyszer használatos műanyagokat?
Az anyag nem vész el, csak átalakul – ez a fizikai törvény sajnos tökéletesen igaz a műanyag hulladékra is, ami azután, hogy az asztalunkról elvitte a pincér, simán felbukkanhatott a maláj tengerben, egy szerencsétlenül járó teknős útját keresztezve. Legalábbis a közelmúltban még így volt. Egy évvel ezelőtt ugyanis végleg búcsút mondtunk az eldobható műanyag szívószálaknak, evőeszközöknek, fültisztító és lufitartó pálcikáknak, a polisztirol kávés poharaknak és ételes dobozoknak. De mi történt az egyszer használatos műanyagok betiltása óta, hogyan élünk zörgős bevásárlózacskók nélkül, és okos döntés volt-e kivágni az ablakon a műanyag csomagolást, ha a papírhoz meg fákat kell kivágni?
„Míg az ókori Róma mindennapjaira a fennmaradt cserepekből és agyagedényekből következtethetünk, a mi korunkat vizsgáló régészek jó eséllyel a műanyag kiskanalat találják majd meg, amivel a fagylaltodat etted – abból viszont legalább jó sokat!” – kezdte gondolatait Miklós Zsolt, a Rondo Hullámkartongyártó Kft. ügyvezetője.
Mint felidézte, egy 2021-es becslés szerint több mint 150 millió tonna műanyag szennyezi a világ óceánjait, melynek 70 százalékát az eldobható műanyag termékek teszik ki. Van köztük, aminek 200, és van olyan, aminek 450 év kell a lebomlásához, addig ott lebegnek a halak között.
Józan ésszel könnyen belátható, hogy elképesztő pazarlás csaknem fél évszázadig terhelni a környezetet valamivel, amit néhány percig használtál, vagyis a szabályozásra nagyon is szükség volt: ennek köszönhetően Magyarországon évente 15 ezer tonnányi egyszer használatos műanyagot kell kiváltani más, környezetbarátabb termékkel
- mondta a szakértő, majd feltette a kérdést, hogy de hogyan segít egy maláj teknősön, ha te papír szívószállal iszod a limonádédat, és mitől jobb a – köztudottan fából készülő – papír, mint a műanyag?
Amikor kiderül, hogy a csomagolóiparban dolgozom, elég gyakran szokták nekem szegezni ezeket a kérdéseket, és a válaszomat mindig azzal kezdem: a nagy zöldülési hajrában teljesen rendben van, ha felmerülnek benned ezek a kétségek, hiszen a téma elég összetett
– mondta. A hulladékkezelési válság 150 millió tonnás problémáját sokan azért nem látják, mert amikor a hulladék a konyhai szemetesből a kinti kukákba kerül, a probléma maga is eltűnik a szemünk elől, ráadásul jó messzire: a hulladékimport jelentős üzletág, és a gyakorlatban sajnos a legutóbbi időkig azt jelentette, hogy a fejlett országok tulajdonképpen hulladéklerakónak használtak szegényebb országokat – magyarázza. Ez nem olyan régen komoly válsághoz vezetett, amikor Kína 2018-ban betiltotta a hulladékimportot a legnagyobb tisztaságú hulladékok kivételével.
Példaként, csak az EU 2019-ben 1,5 millió tonna műanyaghulladékot exportált, és akkorra már a célországok Kína helyett Törökország, Malajzia és Indonézia is ott voltak. „Ezek az országok pedig túl sok és/vagy rossz minőségű anyagot fogadtak be, így infrastruktúrájuk, piacaik túlterheltté váltak, a beérkező hulladékot nem tudták megfelelően feldolgozni. A hulladék végül szemétként a környezetbe, többek között az óceánba került – igen, akár a te fagylaltoskanalad is – emlékeztetett Miklós Zsolt.
A szakember szerint a tavalyi év másik jelentős intézkedése ezért az volt, hogy Ausztrália és az Európai Unió is fontos lépést tett a hulladékválság hatásainak kezelésére: megtiltották a válogatás nélküli, ömlesztett műanyag szemét exportját az OECD-n kívüli országokba. Azóta az ilyen típusú export csak külön engedélyek birtokában lehetséges.
A szabályozás fontos mérföldkő a műanyagszennyezés elleni harcban és a körkörös gazdaságra való áttérésben, de persze maga a szabály nem oldotta meg varázsütésre a hulladékgazdálkodás problémáját, sőt annak betartása új kihívások elé állította az érintett országokat. A hulladék csökkentése, újrahasznosítása, nyersanyaggá alakítása így fontosabb lett, mint korábban bármikor. Ezt ösztönzi az Európai Unió is, ami 2035-ig a települési hulladék 65 százalékos újrahasznosítását írja elő, a lerakókba pedig csupán a hulladék 10 százaléka kerülhet.
Noha az intézkedéseket általánosságban elégedettség fogadta, az egyszeri felhasználót persze mégis leginkább az érdekelte, miként érinti majd ez a mindennapjainkat. Bármilyen furcsa ugyanis, de a 2000-es évekre elég nehéz volt elképzelni az életünket az apró műanyag tárgyak nélkül. Én mégis úgy látom, hogy egészen jól és gyorsan alkalmazkodtunk: rájöttünk, hogy koktélt papír vagy fém szívószálon keresztül is remekül lehet szürcsölni, és míg néhány éve sokan tapasztalhatták, hogy furán néznek rájuk, ha a boltban vászonzsákba pakolják a zsömlét, mostanra már az lett a ciki, ha reklámszatyrot kérünk a kasszánál
– mondta az ügyvezető. Tapasztalata szerint nemcsak a magánéletünkben lettünk tudatosabbak ezen a téren, újabb és újabb cégek is felismerik, hogy változtatniuk kell a csomagolási szokásaikon. Ez már csak marketing szempontból sem mellékes: senkinek nem hiányzik egy közösségi oldalakra feltöltött videó, amiben az egyre tudatosabb vásárlók arról panaszkodnak, hogy a neten rendelt vagy boltban vett termék csomagolóanyaga több helyet foglalt el a szemetesben, mint maga a termék a konyhában vagy a fürdőszoba polcán.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egyre többször nyugtázhatjuk örömmel azt is, hogy a webáruházakból rendelt termékeket nem nejlonba, folpackba, vagy légpárnás fóliába, hanem papírba tekerik. A törékeny tárgyak köré már gyakran kerül biológiailag lebomló térkitöltő hab műanyag granulátum helyett. A terméket magát pedig nem polisztirol védi a dobozában, hanem újrahasznosított nyersanyagból készült hullámlemez
– sorolta Miklós Zsolt. „Ez különösen jó tendencia, mert a polisztirol maga a totálisan antizöld hulladék, ami sem kommunális szemétgyűjtőbe, sem szelektív hulladékgyűjtőbe nem helyezhető el. Amennyiben környezettudatosan – és nem mellesleg legálisan – akarunk eljárni, keresnünk kell egy hulladékudvart, ahol leadhatjuk ezt a fajta csomagolóanyagot.”
Ez persze fontos szabály, de megint csak az az eset áll fenn, amikor a törvény megalkotása nem oldja meg a problémát, és elég nehéz elképzelni, hogy majd a gyakorlatban is mindenki hulladékudvarokba zarándokol, valahányszor egy kisebb műszaki cikket vesz – a megoldás itt tehát magának a problémának, a polisztirolnak a kiiktatása lehet – figyelmeztetett rá a szakember.
A fából és papírból készült helyettesítő eszközök és a papírcsomagolás kézenfekvő megoldást jelentenek a körkörös gazdaságra való áttérés során. Itt sem olyan egyszerű azonban a csomagolástechnikával foglalkozó szakember dolga: a hirtelen megnövekedett kereslet, valamint a Covid-járvány óta akadozó termelési láncok alapanyaghiányt és brutális áremelkedést eredményeztek, és akkor még nem is beszéltünk a laikusokban is felmerülő kérdésekről. Elvégre a papír fából van, nem kell majd túl sok fát kivágni, ha ezentúl mindent papírba akarunk csomagolni? Nem ártunk ezzel a környezetnek?
- tette fel a kérdést.
Sok, a csomagolóiparban töltött évvel a hátam mögött, azt tudom mondani: szerencsére nem! A papír minden szempontból sokkal szerencsésebb választás, mint a műanyag. A hullámkartont már hosszú-hosszú évek óta használjuk csomagolásra, és ez idő alatt teljesen bizonyossá vált, hogy nemcsak minden tekintetben tökéletesen megfelel ennek a szerepnek – könnyű, sokoldalú és olyan biztonságos, hogy még üvegezett ablakokat is szállítanak benne országokon keresztül! – de a fenntartható gazdaságoknak köszönhetően az előállítása is lehet teljesen környezetbarát
- magyarázta a szakértő, aki emlékeztetett: a hullámkartonnak megvan az a behozhatatlan előnye a műanyaggal szemben, hogy nem több száz, de még csak nem is több éven keresztül szennyezi a talajt vagy az óceánt. Mivel 100%-ban bio termékről van szó, hiszen maga a papír cellulóz, azaz fa, a papír rétegek közötti hullám ragasztója pedig búza- vagy kukoricakeményítő, ezért a hullámkarton a talajba kerülve mindössze 60 nap alatt maradéktalanul lebomlik. Tehát a kérdés nem az, hogy megfelel-e a hullámkarton a csomagoláshoz, hogy bizonyított-e már a múltban, hogy elég sokoldalúan használható-e vagy hogy tényleg jobbat teszünk-e a használatával a környezetnek, inkább csak az: miért nem tértünk át már korábban nagyobb mértékben a használatára.
Bizonyos, hogy rengeteg hulladék keletkezését megelőzhettük volna, ha 10, 20, 30 évvel korábban lép életbe az EU szabályozása, vagy ha száműzzük a műanyagot és a polisztirolt a csomagolásból. Egy évvel ezelőtt azonban végre tényleg cselekedett a világ, és én bízom benne, hogy nem volt még késő
– összegezte tapasztalatait az ügyvezető.

Tiszta udvar, rendes ház? Itt vannak a húsvéti nagytakarítás lépései: részletes tavaszi feladatlista
Azért érdemes ellenőrzőlistát használni a tavaszi nagytakarítás során, hogy ha egyszer nekifogunk, akkor tényleg minden helyen ki legyen takarítva.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


