11 °C Budapest
A városok titkos tartaléka: így újulnak meg a rozsdanegyedek

A városok titkos tartaléka: így újulnak meg a rozsdanegyedek

2021. november 18. 21:04

Múlt héten jelent meg a kormányrendelet az első rozsdaövezeti akcióterület kijelöléséről és már az egykori Láng Gépgyár területén megvalósuló beruházás tervei is ismertek. A XIII. kerületi fejlesztésben lakó- és irodaépületek, hotel és zöldövezet váltja fel az ipari területet. 

A 2020-ban meghirdetett rozsdaövezeti akcióterv idén májusban kapott újabb lendületet a Rozsdaövezeti Bizottság megalakulásával, azonban az első akcióterület kijelölésére egészen novemberig kellett várni. A múlt héten beharangozott vegyes funkciós beruházás keretében lakás és irodacélú ingatlanok, hotel és zöldövezet fogja felváltani a XIII. kerület egyik rozsdafoltját.

A frissen beharangozott projekt is ékes bizonyítéka annak, hogy az elmúlt év kereskedelmiingatlan-piacon tapasztalható bizonytalanságai ellenére is folytatódnak az irodaház és hotel beruházások, nincs arról szó, hogy a járvány az ilyen jellegű fejlesztéseket leradírozta volna a térképről. Ugyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy a vegyes funkcionalitást a lokáció is szükségessé teszi, hiszen a főút közvetlen szomszédsága miatt az irodaépületek zajcsökkentő szerepet is betöltenek. Hasonló megoldással a kerület több fejlesztésénél is találkozhatunk

 – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Mi újság Angyalföldön?

Az egykori Láng Gépgyár területén megvalósuló fejlesztés kapcsán érdemes áttekinteni a XIII. kerület hagyományosan is igen aktív ingatlan- és újépítésű piacát. Az OTP Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai alapján 2021 első hat hónapjában 9 projekt keretében 1828 lakás értékesítése indult el itt, ezzel a XIII. kerület tudhatta magáénak a legaktívabb kerület címét és több mint 200 lakással a projektek átlagméretét tekintve is Angyalföldé volt az elsőség. Az idei évre Budapesten megközelítően 7500 új társasházi lakás átadása prognosztizálható, ebből körülbelül 2000 a XI., 1800 pedig a XIII. kerületben. A kínálat mellett az első félév keresleti oldalának adatait vizsgálva szintén kimutatható a kerület elsősége, 1040 eladott lakással toronymagasan vezetett a XIII. kerület a IX. és XI. kerületek előtt (430-430 eladott lakás).

A kerület aktuális újlakás kínálatát vizsgálva, 60 kisebb-nagyobb projekt lakáskínálatából válaszhat az, aki most szeretne itt ingatlant vásárolni és mintegy 70 további beruházás, körülbelül 8-10 000 lakással, áll előkészítés vagy tervezés alatt. Árszínvonal szempontjából nagy szórás figyelhető meg, a legolcsóbb területek nagyjából 850 ezer forintos négyzetméterárától a Duna-parti prémium beruházásokra jellemző 1,7-1,8 millió forintos négyzetméterárig terjed az újépítésű lakások ára. A kerület teljes ingatlanpiacát tekintve, a NAV idei forgalmi adatai alapján az átlagos eladási ár (használt és új lakások esetében együttesen) négyzetméterenként 761 ezer forint, ami egy év alatt a budapesti átlaghoz igazodó, 4,1 százalékos áremelkedést jelent.

Az, hogy a kerületben pezseg az újlakás-piac, nem meglepő, adottságai miatt Angyalföld évtizedek óta az ingatlanfejlesztések egyik fő lokációja. A kerület nagy kiterjedése mellett, a Váci úton húzódik az ország legnagyobb irodafolyosója, a metró vonal átszeli a városrészt, és a területre korábban jellemző iparlétesítmények miatt rengeteg fejleszthető barnamezős terület áll rendelkezésre” – mondta az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

115 ezer lakossal a XIII. kerület a főváros harmadik legnépesebb kerülete, körülbelül 13 négyzetkilométeres területén 2018 decemberében 322 barnamezős területet tartottak számon 108,4 hektáron.1

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

2020-ban ebben a kerületben volt a második legmagasabb a beköltözők száma, az OTP Ingatlanpont tapasztalatai alapján ez a lokáció nagyon keresett a vidékről felköltözők körében, hiszen aki a Váci út irodanegyedében helyezkedik el, az nagy valószínűséggel annak közelében fog lakhelyet keresni, ugyanebből az okból és a jó közlekedés miatt az itt található ingatlanok a befektetők számára is kecsegtető lehetőséget jelentenek.

A városok titkos tartaléka

Az egykori gépgyár területén megvalósuló új ingatlanberuházás helyszíne Budapesten és a kerületen belül is népszerű területnek számít, ugyanakkor közvetlen lakóingatlan övezettel csak érintőlegesen határos, így a projekt várhatóan a kerület zöldebbé és modernebbé válására lehet majd hatással.

A most bejelentett első fecskét várhatóan újabb és újabb rozsdaövezeti akcióterületek kijelölése fogja követni Budapesten és vidéken egyaránt, és a barnamezős fejlesztéseknek köszönhetően folyamatosan megújulhatnak a városok jelenleg alulhasznosított területei. Ameddig a lakáspiac lendülete kitart és az állami támogatások is rendelkezésre állnak – pl. a rozsdaövezetek esetében az 5 százalékos lakásáfa visszaigényelhetősége miatti gyakorlatilag 0 százalékos áfa –, addig valószínűsíthető, hogy az ingatlanpiacnak ez a szegmense is dübörögni fog” – összegezte Valkó Dávid.

A szakértő hozzátette, hogy Budapesten rozsdaövezetek nagyobb számban a pesti oldalon a VIII., a IX., a X. és a XIII. kerületben, míg Budán a III. és a XI. kerületben, a Duna közelében találhatóak. Bár a barnamezős ingatlanfejlesztések jellemzően több erőforrást igényelnek a zöldmezős beruházásoknál, azonban a jellemzően jobb lokáció és a tervezett lakásszámok (több ütemben) akár ezres nagyságrendje nagyobb mozgásteret ad a beruházóknak az árképzésben. A hosszú távú hatásokat vizsgálva a rozsdaövezetek újrahasznosításával a környezetük is profitál, hiszen beépülésükkel gyorsulhat a lakóövezetek terjeszkedése, megjelennek a környéken a lakók mindennapi életéhez szükséges szolgáltatások, fejlődik a tömegközlekedés és a városi infrastruktúra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem