2010. január 1-jétől a telekalakítási eljárás szabályait a 338/2006 (XII.23.) kormányrendelet szabályozza, amit most áprilisban több ponton 129/2010. (IV. 21.) kiegészített az állam. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelme szerint, a kormány építésügyi hatóságként az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény szerinti telekalakítási eljárásokban - a műemléki védettség alatt álló, valamint a honvédelmi és katonai célú ingatlanok kivételével - első fokon a körzeti földhivatalt, másodfokon a megyei (Budapesten a fővárosi) Földhivatalt jelölte ki - írja az Ingatlan.net.
A telekalakítási eljárási kérelmet a Földhivatal honlapján közzétett formanyomtatványon lehet letölteni. A kérelemhez csatolni kell a telekalakítás engedélyeztetésének és szakhatósági közreműködési díjak csekkbefizetésének (szolgáltatási díj) igazolását, melyek mértékét a Földhivatal a 166/2009. (XII. 9.) kormányrendelet 1. § (2) bekezdése szerinti eljárásban érintett földrészletek száma után számol ki, és a geodéziai, ingatlanrendezői, térképészeti, illetve földmérési végzettséggel rendelkező földmérő által elkészített telekalakítási dokumentációkat is. Egyesített telekalakítási eljárás megindítására esetén a Földhivatalnál csatolni kell a 109/1999. (XII. 29.) FVM rendelet 1. sz. melléklete szerinti kérelmet is. A telekalakítási dokumentáció tartalmát és közreműködő szakhatóságokat itt érheti el.
Telekalakítás engedélyezése
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







