Még az amerikai sajtó is csak több napos késéssel értesült az utóbbi hetekben nagy médiafigyelemnek örvendő egykori Fed-elnök, Paul Volcker múlt heti menyegzőjéről. Obama elnök tanácsadója, aki az utóbbi hetekben drasztikus pénzügyi reformjavaslatairól híresült el, nála 15-20 évvel fiatalabb titkárnőjét vette nőül.
Paul Volcker Amerika talán legtöbbet emlegetett pénzügyi szakértőjévé avanzsált az elmúlt hetekben, miután évtizedes mellőzést követően Barack Obama elnök úgy döntött, az ő ötletei alapján hajtja végre a pénzügyi szektor reformját a következő években.
A saját számlás kereskedés folytatásán túl Volcker javaslatára a fedezeti alapok és kockázati társaságok működtetését is megtiltanák a bankként bejegyzett társaságok számára. A Volcker-szabályok megvalósulásának mikéntjéről azonban még vajmi keveset tudni, részletein lázasan dolgoznak az érintett intézmények, köztük az amerikai pénzügyminisztérium.
A nyolcvankét éves Volckernek a számtalan rádió- és televíziónyilatkozat mellett most arra is volt ideje, hogy felesége 1998-ban bekövetkezett halála után tizenkét évvel ismét nősülésre szánja el magát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szerencsés kiválasztott nem más, mint több mint húsz éve mellette dolgozó titkárnője, Anke Dening, akinek pontos életkorát homály fedi. Az esküvőre a múlt hét csütörtökén került sor szolid keretek között New Yorkban, a mézesnapokat pedig Virgin Islands-en töltötték.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








