1 °C Budapest

50 ezer vissza nem térítendő járhat, ha kikapcsolták a gázt, vagy az áramot

Pénzcentrum
2009. november 17. 12:02

Új jogcímmel bővült a Kríziskezelő Program. November 15-től egy fix, 50 ezer forint összegű természetbeni támogatást igényelhet az, akinek a háztartásában nem vehető igénybe semmilyen fűtési célú vezetékes energiaforrás (áram, gáz).

A krízishelyzetbe került személyek támogatásáról szóló kormányrendelet célja, hogy egyszeri, kis összegű, vissza nem térítendő állami támogatás formájában gyors segítséget nyújtson a válság hatásaként krízishelyzetbe került családok számára. A legalább 20 ezer, legfeljebb 50 ezer, kivételes esetekben maximum 100 ezer forintos támogatásra az alábbi táblázatban szereplők lehetnek jogosultak:

A Kormány a végrehajtási tapasztalatok tükrében az 50 ezer forintnál magasabb összegű támogatásra rendelkezésre álló keret mértékét 1 %-ról 10 %-ra módosította.

A programot figyelemmel kísérő és az eredményeket értékelő tanácsadó testület javaslatára 2009. november 15-től bővültek a krízistámogatás jogosultsági feltételei.

További feltétel, hogy az áramszolgáltatás kikapcsolása a válsággal összefüggésbe hozható, tehát 2008. szeptember 30-át követően következett be. Nem jogosult e jogcím alapján támogatásra a kérelmező, ha az érintett ingatlan fűtése távhőszolgáltatás igénybevételével biztosított.

A hideg időjárás közeledtére tekintettel a jegyző által továbbított kérelmeket az illetékes Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság soron kívül, 5 munkanapon belül bírálja el. Ebben az esetben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság (NYUFIG) a támogatást közvetlenül az érintett áramszolgáltató részére utalja át.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az összeg meghatározott része (20 ezer forint) minden esetben a fogyasztó fennálló hátralékának törlesztésére fordítódik, az ezt meg nem haladó tartozás esetén a szolgáltató a tartozás teljes összegét jóváírja. A támogatás további 30 ezer forintjáért egy kártyás fogyasztásmérő készülékhez kapnak egy kártyát az összeggel feltöltve. A kártyás készüléket a szolgáltató ingyen felszereli a fogyasztónak.

Krízisalap: már minden 200. magyar kapott pénzt

A krízistámogatás ezen jogcímen történő igénylése esetén a kérelem mellé csatolni kell az érintett szolgáltató igazolását a kikapcsolás tényéről, valamint áramszolgáltatás esetén időpontjáról.

Vége az iskolai bántalmazásoknak? Magyar innováció segíthet megelőzni az ilyen eseteket

A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.

Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. december 10. vasárnap
Judit
49. hét
December 10.
Az emberi jogok napja
December 10.
Advent (3.)
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem