11 °C Budapest

Nyithat a budapesti fapados hotel: miniszobák hiperolcsón

Pénzcentrum
2007. augusztus 9. 08:06 1 perc

A tervek szerint október 1-jén fogadja első vendégeit a franchise rendszerben működő első magyar easyhotel a főváros VI. Kerületében - írja a Napi.

Az ingatlan átalakítására egy korábbi bejelentés szerint 200-210 millió forintot költöttek, ezen bankkölcsön által fedezett összeg mellett azonban a vételárat nem közölték.

Az épületben 60 szoba került kialakításra, melyek már a kezdetektől 60-65%-os foglaltsággal üzemelhetnek, így a beruházás az iparágban megszokott 10 éven belül megtérülhet. Az easyGroup központi foglalási rendszerében már most értékesítik a budapesti szobákat és októberre már történtek is foglalások.

A lakosztályok mindössze 10-12 négyzetméteresek, mely alapterületen egy franciaágyas helyiség és egy fürdő található. A budapesti szállodában rendhagyó módon vannak 14-16 négyzetméteres lakosztályok is.

A kis, praktikus tér miatt alacsony költséggel lehet üzemeltetni a szállodát. A budapesti egységben 29 eurótól indulnak az árak és itt is a mielőbbi foglalással lehet a legjobban járni. A minimális árért cserébe ketten is igénybe vehetik a szobát. A szálloda mindössze 6 alkalmazottal működik majd.

NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?