Megjelent a Magyar Közlönyben a nyílászáró-csereprogramot meghirdető kormányhatározat, mely szerint a forrásokat az 1994 előtt épült lakások esetében lehet majd igénybe venni. A pályázatokat április 10-től lehet beadni.
A kedvelt célra a költségvetésből 2,6 milliárd forintot biztosítanak, a kiírással egy időben azonban a Magyar Fejlesztési Bank kedvezményes hitelprogramot indít, melynek keretében 2007 és 2013 között legalább 100 milliárd forint kedvezményes hitelforrás áll rendelkezésre. A teljes, 7 éves időszak összesen 15-20 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással egészül ki, melyből az idei évre 16 milliárd esik - írja a Napi.
A hitel esetében a kamat mértéke a 3 havi EURIBOR + legfeljebb 2,5%. A pályázati keret az előző évek tapasztalatai alapján pár nap alatt kiürülhet.
Az MFB jelenleg is tárgyal a kereskedelmi bankokkal, ahol az igénylők felvehetnék a megítélt összeget. Az idei keret összesen 14-15 ezer lakás korszerűsítéséhez járulhat hozzá, míg a 7 év alatt 120-130 ezer lakás energiatakarékossági beruházása oldható meg.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







