A márkák egyre több címkét használnak, hogy minél több szegmenst megszólítsanak, közben a közösségi média lehetővé teszi, hogy az emberek megosszák vásárlási szokásaikat.
Emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege 2024-ben, így a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek január elejétől a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkár bejelentése szerint.
Január elsejétől emelkedik a nyelvvizsga-támogatás összege, a fiatalok akár 66 700 forintot is visszaigényelhetnek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára a Facebook-oldalán. Nagy-Vargha Zsófia ismertette:
a támogatásra azok jogosultak, akik még nem töltötték be a 35. életévüket vagy 35 évesnél idősebbek, de gyermekes szülőként csed-ben, gyed-ben vagy gyes-ben részesülnek, valamint azok a nagyszülők, akik unokával vannak otthon és nagyszülői gyed-et kapnak.
A támogatás a teljesített első sikeres komplex középfokú (B2), felsőfokú (C1, C2) általános vagy szaknyelvi nyelvvizsga, vagy első emelt szintű idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjára vonatkozik – fűzte hozzá a helyettes államtitkár.
Nagy-Vargha Zsófia egyúttal közölte azt is, hogy az összeg a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül igényelhető a Magyar Államkincstárnál.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 18 583 438 forintot 20 éves futamidőre már 6,54 százalékos THM-el, havi 137 058 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; a Raiffeisen Banknál 7,00%, az Erste Banknál szintúgy 7,00%, az OTP Banknál pedig 8,16%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A támogatás összege 2023-ban 58 ezer forint, tehát az emelés közel 9 ezer forintos lesz jövőre.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
Mutatjuk: ennyit tudsz spórolni a hőszivattyúval, amit most állami támogatással is beszerelhetsz
Minden, amit a hőszivattyúkról tudni akartál, de eddig nem merted megkérdezni.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Hogyan alakulnak a bérek a magyar IT piacon 2024-ben? (x)
Az IT szektorban továbbra is magas bérek várhatók, de az infláció komoly kihívást jelenthet.