14 °C Budapest

Ennyi üti egy osztrák, lengyel, cseh kisnyugdíjas markát

2016. szeptember 1. 05:43

Míg hazánkban a nyugdíjminimum összege évek óta 28 500 forint, addig Luxemburgban például ennek majdnem a húszsorosát folyósítják. De olyan ország is akad, ahol a magyar nyugdíjminimumnál is kevesebbet adnak. Mutatjuk, milyen hatalmas különbségek lehetnek egyes országok között.


Bár az öregségi átlagnyugdíj összege évek óta folyamatosan növekszik hazánkban, (a törvényben előírtak szerint mindig legalább az infláció mértékével kell emelni az ellátásokat) a nyugdíjminimum 2008. január óta 28 500 forint.

Ezt az összeget azok kapják, akik legalább 20 év szolgálati időt szereztek, de az általános szabályok szerint a kiszámított nyugdíjuk nem éri el a 28 500 forintot. Akinek viszont csak 15 év szolgálati ideje van, résznyugdíjként még ennél is kevesebbet kaphat.

Mennyit kapnak a "legszegényebb" nyugdíjasok külföldön?

Ahány ország, annyiféle nyugdíjrendszer: míg valahol bőkezűen bánnak a szépkorúakkal, addig máshol szinte csak a saját megtakarításaikra számíthatnak a nyugdíjasok. AZ OECD legutóbbi tanulmányában tagállamait és a vele együttműködésben lévő országokat vette górcső alá. Bár nincsen mindenhol törvényileg szabályozva a nyugdíjminimum összege, már néhány ország összehasonlításával is jól látható, hogy hatalmas különbségek vannak.

A tanulmányban szerepelő országok között a legmagasabb nyugdíjminimumot Luxemburgban folyósítják, ami az aktuális árfolyamon átszámolva közel 530 ezer forintra tehető. De az osztrák nyugdíjasok sincsenek rossz helyzetben, ott a legkisebb nyugdíj 250 ezer forint körül mozog.

KATTINTS! Exportnyugdíjasok tízezrei élnek a magyar kasszából külföldön

Csehországban nem sokkal magasabb a nyugdíjminimum a magyarnál, ott 35 ezer forintnak megfelelő összeg jár a legszegényebb nyugdíjasoknak. A portugálok és a lengyelek ennél már valamivel többet kapnak, ott legalább 60 ezer forintnak megfelelő összeget visz a postás az idősebbeknek. Indiában azonban a legkisebb nyugdíj mindössze 4000 forint körüli összegre tehető.

Persze az sem mindegy, hogy egy-egy országban mennyi pénzre van szükség a megélhetéshez, de más felmérések alapján sincsenek túl jó helyzetben az Indiai nyugdíjasok. A Natixis Global Asset Management 2016-os rangsorában a 43 vizsgált ország közül India végzett az utolsó helyen. A felmérésnek pedig az volt a célja, hogy kiderítse, vajon melyik országban a legjobb nyugdíjasnak lenni. Érdekesség azonban, hogy Luxemburg a magas nyugdíjminimum ellenére csak a 13. helyre került a rangsorban.

Mit csinálnak jobban külföldön?

Egyes országok már rájöttek arra, hogy az embereknek adott kedvezmények jelentősen növelhetik az öngondoskodási termékek népszerűségét. Hazánkban egyébként már többféle államilag támogatott megtakarítás közül is választhatunk és mind a három esetében 20 százalékos személyi jövedelemadó jóváírásban részesülhetünk befizetéseink után. Emellett természetesen a megtakarítás maga is termel hozamokat, ami befizetések nélkül is hozzáadódik a megtakarításainkhoz. Természetesen mind a három konstrukciónak vannak előnyei és hátrányai, és az is eltérő, kinek melyik lehet a legjobb nyugdíjcélú megtakarítás. Ez a három az:

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • Önkéntes Nyugdíjpénztár (ÖNYP),
  • a Nyugdíj-előtakarékossági Számla (NYESZ),
  • és a Nyugdíjbiztosítás.

KATTINTS! Hihetetlen: ennyi üti egy szlovák nyugdíjas markát

De vannak olyan országok is, ahol a munkavállalókat automatikusan beléptetik a vállalati nyugdíjprogramokba. Ez a rendszer például az Egyesült Királyságban már 5 millió embernek tette lehetővé a nyugdíjcélú megtakarítások elkezdését.

Mi a helyzet a nyugdíjkorhatárral?

Országonként nemcsak a nyugdíjak mértéke változik, de az is eltérő, hogy melyik országban hány évesen mehetünk nyugdíjba. A legtöbb helyen van korkedvezményes nyugdíj, de a feltételek változóak. Csehországban például a kedvezmény mértékét a nőknél a gyermekeik száma határozza meg.

KATTINTS! Rengeteg magyar nő bukja a korkedvezményes nyugdíjat

Németországban 67 év a nyugdíjkorhatár, míg Szlovákiában 62 - bár ezt 2017-től folyamatosan emelni fogják, ugyanis az öregedő társadalom problémája ezt az európai országot sem kerüli el.

Jelenleg a nyugdíjkorhatár uniós átlaga 64,6 év.

Magyarország pedig ettől nincs is messze, nálunk 2010-ben emelték a nyugdíjkorhatárt 65 évre, ez azonban már csak az 1957-ben vagy az azt követően születettekre vonatkozik.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem